Miért reagálnak sokan egyből agresszívan az igény szerinti szoptatásra és a kötődő nevelésre?
Hát, én az arany középút híve vagyok. Én nem vagyok híve sem a 3 óránkénti szopinak,sem annak, hogy állandóan cicin lógjon, nekem a kisebbik fiam reggeltől estig csüngött volna a mellemen, bármikor adtam oda neki, mindig elfogadta, nála nem működött az igény szerinti szopi, mert ő mindig szopni akart.Ezért úgy döntöttem, hogy éjszaka ha ébred mindig kap cicit, de napközben csak 2-3 óránként, ha nyűgös volt próbáltam mással vigasztalni. De tény, hogy a mellemen mindig azonnali vigaszra talált:))A szoptatás pedig teljesen magánügy, én sosem tűrtem, hogy bárki beleszóljon, hogyan táplálom a babámat, pedig a védőnőnk sokszor próbált rávenni, hogy ritkábban szoptassak,a férjem pedig arra, hogy gyakrabban, de ebbe beleszólást nem szabad engedni, minden nő úgy szoptat illetve nem szoptat, ahogyan neki az jó. Én sem szeretek tanácsokat osztogatni senkinek, hogy mikor, hogyan tegye mellre a babáját.
Kedves Kérdező! Ha valaki kifogásolja a szoptatási szokásodat, hát ne is halld meg, nem szabad foglalkozni vele. Magadnak és a babádnak feleljen meg, másnak semmi köze hozzá:))
szia
na,szerintem azért lesznek agresszívak,mert rosszul vannak a gondolattól is,hogy agyerek igényeit nézzék elsősorban,és ezek a dumák hogy "tanuljon meg egyedül elaludni",meg hogy "nem fogom járkálva altatni" meg "nem akarom,hogy csak a cicin aludjon el" mind-mind arról szól,hogy LUSTÁK a gyerekkel annyit foglalkozni,amennyit az igényli.
Persze,eljön az az x éves kor,amikor majd le kell a gyereknek szoknia pl a fent említettekről de nem pár hónapos ill hetes(!) korban.
Szóval én Veled értek egyet,igen,a mell nem csak etetésre való,és ha az ember annak a híve,hogy szoptatja illetve ringatja a babáját amikor az igényli,azért szerintem dicséret jár,nem lehurrogás.
jó babázást.
Ja,és igen,ez egyáltalán nem azt jelenti,hogy valaki a gyereke rabja.Én is el tudok menni bárhová és nyugodtan éljük a napjainkat,mert azok nem a játszmázásról szólnak,hogy "én vagyok a főnök".
11 08-as vagyok,szóról szóra egyet értek az utolsó válaszolóval,nálunk is maguktól alakulnak a dolgok,és ma már mindenki mondja a babámra,hogy "milyen jó baba" holott nem szeretem ezt a kifejezést,arra utal,hogy a korábban borzasztó rossz alvó és sírós kislányom 8 hónapos korára minden erőszak nélkül -viszonylag-könnyen kezelhetővé vált.
Bár igen keveset eszik,és válogatós,de megpróbálom ezt is rugalmasan kezelni,nem erőszakoskodni vele.
5os:
Miert gondolod, hogy aki igeny szerint szoptat, az rogton mellre rakja a gyereket, ahogy az megnyikkan?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!