Csípőultrahangon nagyon rossz a III/A és II/A+ eredmény?
8 hetes a kislányom,kengyelt írt fel a doki.azt mondta,hogy nagy valószínűséggel 4-5hét és helyrejön,de azért aggódok.
Volt valakinek hasonló eredménye?Mi lett?HOgy viselte a baba a kengyelt?
szia
Nekünk van/volt kengyelünk.A kicsi fiam most 15 hetes,5.hetesen kapta a kengyelt. Neki I/a jobb oldal, és III/a volt a bal oldali csípője az uh-szerint.
Amikor rá került a kengyel akkor kezdtük az 5.hetet, tehát annyira még nem volt nagyon ficánkolós baba,de így is amíg megszokta 3 nap-3éjjel semmit sem aludtunk, óránként kelt,sokat sírt, de aztán megtört, mert muszáj volt viselnie.Aztán már természetesnek vette és beállt a lábába az érzés, h hogyan kell tartani és onnantól nem volt gond vele.Előre mondom, nekem mint szülőnek, nagyon nehéz volt nap mint nap visszatenni rá, meg látni, hogy szegényem nem tudja úgy kinyújtani a lábát,de nem szabad megtörni, mert most tudnak vele segíteni és nem máskor, most még nagyon időben vagytok!!!úgyhogy be kell tartani azt, amit a doki mond,nekünk az első 5 hétben csak a fürdésnél lehetett levenni és utána rögtön vissza rá!
Azt nem tudom, h elég lesz e az a 4-5 hét, remélem nektek igen! nekünk nem volt elég, a fiamon összesen 9 és fél hetet volt, és most vehettük le a napokban , de csak mert 1 hét múlva viszem röntgenre és be kell álljon a csípője a kengyel nélküli pozícióba a felvételhez.A kézi vizsgálat ami 2 hete volt kb.a doktor azt mondta nekünk, h annyira jó, h lehet, h nem fog kelleni többet, de ha igen akkor is csak éjjelre , de meglátjuk még, nem akarom elkiabálni, jó lenne ha nem kéne már rá, mert már jó lenne ha megszokná, h nem csak a hátán tud feküdni!
A mi orvosunk mikor feltette rá bejelölte, h hova kell a szíjat vissza állítani ha leveszed, ha ezt esetleg nem csinálná akkor szólj neki,mert ha leveszed akkor ne az legyen , h nem tudod, hova kell vissza kapcsolni, ez nagyon fontos!!!
Ha van bármi kérdésed írj nyugodtan!
Még egy két jó tanács:
-mi hálózsákot használtunk éjjel-nappal(a babának is ez volt kényelmes,csak a jóval nagyobb rugik nyúltak annyira, h ne kelljen a zsák így mikor ráadják is vigyél azt egyszerűbb lesz öltöztetni a babát)
-ha bodyt adsz a kengyel alá(márpedig kelleni fog) akkor olyan legyen aminek a vállán nincs gomb meg patent, mert ott fut az egyik szíj mindkét vállánál és ha rámegy a szíj a patentra akkor az nyomhatja a kis vállát!
-vékony kis zokni legyen a lábán,(nekünk mondta doki h vigyek) 2 ponton is fogja a bokáját a szíj nehogy a sok mocorgásba kidörzsizze a bokájánál.
szia
kitartás
ha tudok segíteni akkor bátran kérdezz!
Szerintem neked nem olyanod van mint nekünk lesz.Ez így néz ki:
Ennek a neve van ráírva a receptre,remélem ez nem bonyolultabb.Abba bele se gondoltam,hogy ezt majd 24órában hordania kell.Szegényke:( Hogy fog így megerősödni a nyakizma ha nem rakhatom hasra?Amúgy utál hason lenni,úgyhogy nem lesz neki gond.És még a hordozóba se tudom belerakni:(
Holnap megyünk az orvoshoz,megmutatja hogy kell.
Akkor vigyek hálózsákot nagy bodyt és zoknit?
Köszi a tanácsokat!
Drukkolok,hogy a te babád is minél hamarabb helyrejöjjön!
Miért ezt írta fel a dokitok? A sima pavlik kengyel, ami bőrből van sokkal olcsóbb és még lehet jobb is(nekünk tavaly volt és kb. 3-4 ezerbe került, már nem emlékszem pontosan).
Kislányomra 5 hónaposan került rá és azt mondta a doki min. 3hónapig rajta kell, h legyen mert csak akkor van értelme a kezelésnek. Amúgy már a 1 hónap után azt mondta a dokink, h már jó a csípője.
A baba nagyon jól viselte, pedig pont előtte kezdett oldalra és hasra is forogni, a kengyelben ezután nem tudott forogni,de nagyon ügyesen elkezdett kúszni hátrafelé.Egy délután volt sírós, másnap már ugyanolyan volt mint előtte. Viszont engem nagyon megviselt, de amint láttam, h őt nem igazán zavarja én is megnyugodtam és arra gondoltam, h ez a szenvedés az ő érdekeit szolgálja.
Nekünk az öltöztetés szempontjából viszonylag könnyű dolgunk volt, mert pont nyári időszak volt, mert ahogy az előttem szóló is írta a rugikat nem fogod tudni ráadni.Sőt a nadrágokból is csak azt ami bővebb fazon.
Hason fog tudni aludni, feküdni, ugyanis az én kislányom csak hason tud aludni és én is ezen aggódtam mi lesz, de ugyanúgy leraktam hasra és aludt is. Az igaz, h gyakran ébredt, de nem is biztos h a kengyel miatt, mert pont ebben az időben jöttek a fogai is.
Kitartást kívánok és ha nem váltottad még ezt ki akkor kérd a dokidtól a sima pavlik kengyelt, mert az jelentősen olcsóbb.
szia
Huh, ilyet még nem is láttam,nekünk a hagyományos pavlik kengyelt kapta.Akkor lehet,h nem is kell majd a zsák, mert ezen a képen kívülről van rajta a rugi felett,mondjuk ez a kengyel sokkal kényelmesebbnek tűnik,főleg, h nem kell kapcsolgatni úgy tűnik.
megmondom őszintén,nekünk ez a nyak dolog amit írtál, hát nem akartam rá kitérni,de nekünk sem megy/ment.Most járok vele heti 2x Dévény tornára, mert nem tudja nyújtani sem a lábait, le vannak tapadva a lapockái + a nyaka neki is gyenge meg az is le van tapadva.MOndjuk nem mondom, h ezek a nyak gyengeség meg lapocka dolgok a kengyel miatt vannak,bár biztos visszavetette a mozgásfejlődését a több mint 2 hónapi fekvés hanyatt:( A lábát viszont biztos, h ezért nem tudja sem összezárni sem nyújtani rendesen:( Amit tehetsz, h szerintem kérdezd meg a dokit, mikor mentek, h szerinte kell e majd tornáztatni, hogy szokott lenni általában? ha lekerül akkor rendben lesz minden magától? Ami még eszembe jutott, h a kicsim medencéje úgy az egész feljebb van a gyógytornász szerint a kengyel miatt és elvileg erre is kell a gyógytorna.Nálunk legalábbis így lettek a dolgok.Nem rémisztgetni akarlak, csak azért írtam le, h tudd mire kell figyelni, és mit jó ha előre esetleg tudsz.Sajnos nekem nem mondták, h kell gyógytornász, így véletlenül megkérdeztem a dokit, h ugyan már normális e hogy 3 hónaposan lógatja a fejét és nem tartja...Amúgy nemsokára viszem fejlődés neurológiára,pont avégett, h szakember mondja meg, h mi használ nekünk ezután és mi nem!?
csak ne idegeskedj, rendbe fog jönni a kislányod meglátod!!Sokkal jobb, h most kapja mintha nem vennék észre,vagy esetleg 6-7 hónaposan amikor már másznak,akkor sokkal nehezebben viselik a babák én úgy gondolom.
ha érdekel akkor megírom, h mi volt hétfőn, marad vagy végleg elbúcsúzunk e kengyeltől, remélem az utóbbi!!
szia
szia
Most olvastam az előttem válaszolót.Amit kiragadnék belőle, h ez is érdekes,nekünk nem lehetett hasra tenni a babát,szigorúan megtiltotta a doki, de ez is olyan akkor, h ahány orvos annyi szabály van úgy tűnik!? Ezt is majd kérdezd meg , főleg ha hason alszik a babád!
szia
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!