Milyen 21 hónapos babád? Arra gondolok, hogy miket tud, mennyit beszél, mennyire értelmes, szófogadó, hisztis stb.

A fiam 20 hónapos múlt. Elevenebb mint egy évesen volt az biztos :)

Nagyobb az érdeklődési köre, nehezebb elvonni a figyelmét ha valamit kiszemelt magának (sokszor egyáltalán nem működik a figyelemelterelés) De ez szerintem baba függő.

Viszont sokkal ügyesebb, talpra esettebb meg önállóbb is mint egy évesen volt. Ha megkérem valamire megcsinálja (hozd ide ezt, tedd oda azt, stb) egyedül eszik, az öltözésnél meg a kézmosásánál még kell neki segítség. Fürdetéskor sem hagyom egyedül, ott ülök a kád szélén. Lényegesebben ügyesebben mozog mint egy évesen, tud futni, ritkábbak az esések, lépcsőn ügyesen közlekedik, játszótéren felmászik a mászókára, stb

A viselkedés nálunk változó, van amikor egy tündér szót fogad, kedves, türelmes van amikor meg maga az ördög, csapdos, ideges, feszült, szana-szét vannak a gondolatai és mintha meg sem hallaná amit mondok neki. A hiszti korszak azt hiszem nálunk már megkezdődött... Nagyon akaratos és ha nem az van amit ő akar akkor kiabál, ordít, a földhöz vágja magát, ilyenkor helyzet függő, hogy mit csinálok, ha otthon csinálja ezt akkor hagyom had tombolja ki magát ha a játszin vagy az utcán akkor egyből indulunk haza. Bele kell erőszakolni a babakocsiba (nagyon erős, megfeszíti magát) és persze hazáig ordít, jó esetben az autók vagy a járókelők elvonják a figyelmét, de van amikor végig ordít és még itthon is. :S

Nagyjából már mindent megért, igaz beszélni még csak pár szót beszél... Viszont bonyolultabb összefüggéseket nem fog fel. Pl: hiába mondom el neki, hogy nem szabad kiszaladni a kapun, mert elüti az autó, nem érti... vagy ne vedd le a sapkád mert megfázik a füled/megcsíp a darázs, stb A legtöbb dolgot mind tapasztalatból tanulja meg, de vannak olyan dolgok amit nem lehet megtapasztalni vagy nem akarod, hogy megtapasztalja a gyerek.

Az én fiam szeret a maga útján járni, nem akarja, hogy fogjuk a kezét az utcán és úgy vezessük, egyedül akar menni a saját feje után, persze egyből kiszaladna az útra. És hiába mondom el neki 100x hogy nem szabad mert elüt az autó és nagyon fog fájni és kórházba kerülsz és anya sírni fog és stb csak menne... 1x a bolt előtt a szemünk láttára elütött egy kiskutyát az autó. A fiam egyből ment volna oda és meg akarta nézni. Azóta is mindig mondom neki, hogy nem szabad kiszaladni az útra mert úgy jársz mint a kiskutya.

Sokat kell velük foglalkozni az biztos, a legtöbb kicsi ilyenkor már okos, tudja mit mire kell használni és ilyenkorra már kiismeri annyira a szüleit, hogy tudja mivel lehet levenni őket a lábukról. Nálunk Apuci engedékenyebb, őt folyamatosan megvezeti a gyerek, engem nem tud, de azért kitartóan próbálkozik. El akarja hitetni velünk, hogy az adott dologra ő még nem képes, nem érti, nem tudja miről van szó. Apuci ilyenkor egyből mondja: Hagyd, még kicsi, nem érti, had csinálja, stb. Viszont én tudom, hogy képes rá mert mikor nincs itthon az apja akkor igenis meg tudja csinálni.

Biztos, hogy vannak az én fiamnál "jobb" és "rosszabb" viselkedésű gyerek is, ez teljesen kisgyerek függő. De az is biztos, hogy van velünk gond bőven.

Megmondom neked őszintén, hogy én aminek most a legkevésbé örülnék az egy terhesség/kisbaba. Úgy érzem beleőrülnék ha még egy gyerekem lenne. Nem érzem elégnek magam ahhoz, hogy mind a kettőnek egyformán jusson belőlem és a fiamnak továbbra is ugyan annyit adjak magamból mint most. A másik, hogy így is alig jut időm magamra, ilyen időben egész nap kint kell lenni vele az udvaron, bent alig marad meg, semmi segítségem nincs, nagy a ház, ki se vagyok a munkából. Mindig el vagyok maradva valamivel sajnos minden olyan munka rám hárul amit elviekben nem is nekem kellene elvégeznem. Tegnap pl: a mosogató lefolyóját szereltem, elöntötte a konyhát a víz mert szétcsúszott a két cső :S

Kösd fel a gatyád mert nem lesz egyszerű... nem ijesztgetni akarlak, őszintén írtam, hogy én tutira nem bírnám két gyerekkel. Sok olyan anyuka van aki beadja bölcsibe a másfél-két éves gyerekét míg a picivel otthon van mert egyszerre a kettőt nem bírja. Sokan vannak akik ezen megrökönyödnek és akár még el is ítélik az ilyen anyukákat. Én azt mondom ember legyen a talpán aki elbír két gyerekkel, egyik kicsi másik pici, egymásra adják a bacikat, hol ennek van valami baja hol annak, stb

Csatlakozva az előttem szólóhoz, én is algekevésbé vagytam volna arra, hogy amikor valemelyik olyan kicsi volt (nekem egy 21 hós még kicsi), akkor ott lett volna egy újszülött.

Hiszti, dackorszak, önfejűség....

22 hónapos múlt a fiam, mikor megszületett a másik baba (szintén fiú:)). Mi így terveztük, kis korkülönbség, nem járjon le a gyedem stb. Nem foglak megnyugtatni, hogy minden egyszerű velük, de gondolom te sem erre számítasz. A agy erősen féltékeny (volt) a picire, sőt, mikor először jöttek hozzám a kórházba, még rám is haragudott, nem akart odajönni, puszit adni. Teljessen felborult nála a rendszer, amin végül is nem lehet nagyon csidálkozni. Egyébként is dackorsak ezerrel:(, de ez még jól rátett. Két hétig teljesen kezelhetetlen volt, bántani karta a kicsit, senkinek nem fogadott szót, minden nap brutál hiszti:(

Aztán elmentek a szüleim, majd apa is visszament dolgozni és most már szép lassan megint an napirendünk, rendszerünk, ami megnyugtatja, megint nevelhető, bár a dackorszak messze nem ért véget, de ez a tesó nélkül is így lenne:)

Kezdi a picit is megszeretni, puszilgatja, simogatja, de nehéz...

Apici hasfájó, sokat van ölben, a nagy rosszul viseli a sírását.

D e nem bántam meg, igaz ezt nem mindennap gondolom így:)