Mennyire jártok el hétköznap valahova kettesben a babátokkal - férjetek, párotok nélkül?
Például autóval (v. anélkül) eljártok-e kimozdulni vásárolni, nézelődni, vendégségbe, nagyszülőkhöz?
(Persze nem az egyszerű sétákat értem alatta.:)
A férjem nem szereti, ha nélküle megyünk családtagokhoz - pl. nagyihoz egy pár órára, mert akkor nem tudatosul bennük, hogy a gyerek az övé is, nem csak az "anyósa lányáé".
Nem tudom, mennyivel van egyedül ezzel a hozzáállásával? :)
Mi egy héten kb. 3-4 nap. Nekünk napi progam az, h villamossal elmegyünk a boltba (gyalog vagy autóval is mehetnénk, de a villamos a sláger jelenleg) :) Nagyikhoz is elmegyünk napközben, holnap pld. egy másik kerületben találtam egy játékboltot, ajándékot akarunk venni rokon gyereknek, oda megyünk el a kislányommal.
Barátnőkhöz is megyünk. Szóval ilyen "sima séta" nap egy-kettő van, a többi napon megyünk mindig valahova.
Az én párom meg azon van kiakadva, hogy miért nem megyek. :)
Illetve szoktam menni, de nem túl sűrűn, mert gyerekkel vásárolni magadnak, na az nem egyszerű. Na meg mindig ott lyukadok ki, hogy nézelődök, és egy idő után kapcsolok, hogy már megint a gyerekholmikat nézem csak, magamnak meg azt nem, amit kellene...
Sajna itt nálunk minden olyan távolságra van, hogy autóval kell menni, gyalog csak a kis közért oldható meg. Az autóm per pillanat rossz, a páromét meg nem szeretem vezetni, nekem túl nagy - persze a szükség időnként rávisz.
Szóval meg is hülyülnék, ha a párom itthon akarna tartani minket, ahogy az első írta - nem szeretem az ilyen jellegű kötöttséget, engem ne akarjon senki kalitkába zárni.
Amig otthon voltam a kisfiammal (sajnos mar bolcsis):
Minden kedden talakoztunk a baratnommel. Hasonlo koruak a babaink. Egyik heten en mentem hozzajuk masik heten kedden ok jottek hozzank. Ha rossz ido volt akkor otthon fozocskeztunk, babaztunk, dumalgattunk. Ha jo ido volt akkor elmentunk be a varosba a babakocsikkal vasarolgatni, pizzazni, kavezni, fagyizni... Mikor mihez volt kedvunk. De vlt olyan is, hogy szedvicseket csinaltunk es elmentunk piknikezni valami tohoz. :)Csutortokon baba-mama csoportba jartam a kisfiammal delelott 9-tol 11-ig. Szerdankent meg babauszasra. A tobbi nap is eljartunk a bevasarolni vagy beultettem a gyerkoct az autoba es lementunk valamerre, valakihez. Nagyszulok sajnos ezer kilometerre mert kulfoldon elunk maskent szivesen mentem volna en is hozzajuk. :) De helyette jokat setallunk a tengerparton, fagyiztunk es most, hogy mar nagyobb a kisfiam homokozunk... Ugyhogy mi eleg mozgalmas eletet eltunk amig otthon voltam vele, nem akartam otthon leragadni mert igy is nehez volt, hogy nincsenek nagyszulok a kozelbe. En erdekesnek tartom a ferjed viselkedeset (legyszi ne haragudj) az enyem inkabb orulne, hogy jovunk megyunk nagyszulokhoz es nem uldogelunk otthon.
Engem kicsit meglepett a férjed :)
Az enyém inkább ajánlja a programokat. Estig dolgozik, szép lenne, ha nem mennénk...
Örülök, hogy van saját kocsim, és a városon kívül is könnyen eljutok a 2 gyerekemmel (2,5 éves és 5 hónapos).
Neki is vannak kettesben programjai a naggyal: most hétvégén pl. vonatozni voltak:) Gondolom a kicsivel is lesznek, ha nem lesz a cicimhez nőve. A családi programok mellett kell a gyereknek, h csak az egyik szülővel legyen.
Leginkább az zavarja, ha az én családom egyik tagjához megyünk, mert az az érzése van, hogy őt semmibe veszik (mármint a családom), és így, hogy nélküle megyünk, még jobban megerősödne pl a szüleimben, hogy ő "nem tartozik annyira hozzánk".
A ti férjeitek mennyire törődnek ilyennel, hogy mit gondolnak róluk - ilyen téren?
Mi is mindíg csavargunk a most 6 hósommal.
Kedden babaúszás, szerdán babamasszázs, csütörtökön baba-mam klub.
A többi napon, pedig délelőtt elvégezz a házimunkát, délután, meg sétálunk, megyünk shoppingolni, nagymamához, dédihez, nagynénihez, barátnőmhöz stb.
Ha közel akkor babakocsival, ha messze akkor kocsival.
A férjem 10ből kb. 1 szer jön velünk, mert sokat dolgozik, hogy mi ennyit csavaroghassunk:)
Nekem nem probléma, hogy ritkán jön velünk, mi már így szoktuk meg.
Vásárolni, nézelődni, ügyeket intézni pl könyvelő, nagyot suliba és vissza.
Egyik nagyszülő párossal minden hétköznap találkozom 8ott dolgoznak, ahol mi lakunk), a másikhoz 7végeken megyünk együtt.
A párod egy kicsit fura.
Enyimet tuti nem zavarná, ha átmennék az anyjához, de nekem elég 7végén:-))))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!