Rémálom az etetés, miért csinálja ezt?!
Maholnap egy éves lesz a fiam, de már nagyon kiborít az evéssel.Kezdem azzal, hogy alig eszik,a napi ötszöri étkezést azt sose tudtuk össze hozni.Reggel 6-7 között kel, akkor megissza tápszerét, persze jobb esetben ez is csak 180-200ml.Négy óra múlva még nem éhes,pedig nem is nasizik közben semmit.11-12 között megpróbálok betenni az etető székbe ahol folyamatosan kalimpál, matat, játszik.Úgy kell kanállal követnem a fejét, hogy betaláljak a szájába.Akkor is nagy nehezen megy le 3/4 üveg, közben kétszer melegítem újra mert olyan sokáig vacakolunk, hogy elhűl.
Uzsi csak 5-6 között van(tejpapi, tejbegríz), mert hamarabb megint képtelenség evésre bírni.Van, hogy 1 dl tápszert csinálok neki,és odateszem mellé, hogy játék közben legalább néha rácuppanjon.Mert így sehova sem haladunk ha ilyen rosszul eszik.Nasi nem érdekli,nagy néha megeszik 2-3 kukit, a kifli véggel csak játszik, a baba piskótából és a háztartási kekszből max. egy felet eszik meg.
Este vacsira tápszert kap, amiből szintén csak annyi megy le mint reggel.Már nyolc körül alszik mert akkor már majd össze esik a fáradtságtól.Mondjuk ezt nem csodálom mert egész nap kavar a lakásban.Éjjel még felkel egyszer enni.
Egyszerűen tanácstalan vagyok, mert nincs kedvence, úgy általában az étel nem hozza lázba.Van amikor a tápszer sem, pedig azt szereti.Fogzik, de azért úgy gondolom ez azért már nem a fogzás miatt van.Ha együtt eszünk pár falat erejéig érdekli csak utána mindent kiköp.
Adjatok légyszi tanácsot hogyan lehetne megszerettetni vele az evést?Már a gyomor ideg bennem van ha az etetésről van szó...
Köszi,hogy írtál, már nagyon magam alatt vagyok...Én már mindent megpróbáltam, de semmi sem jó neki.Most is fel van bontva egy üveg alma-burgonyával, meg egy banános-őszibarackos pulyka de egyik sem kell.Pedig reggel hét óta csak egy fél babapiskóta meg egy fél üveg almás krumplipürét evett:(
Mondjuk fejlődik mert havi 40 dkg-ot hízik, úgy mint a te kisfiad.Most 74,5 centi és 8 kg.De ez az evés egy rémálom.Ráadásul csak üvegeset hajlandó enni:(
Amíg pici volt sírással jelezte legalább hogy éhes.De most?Semmi...Uh, már annyira de annyira várom,hogy tudjunk valamilyen szinten kommunikálni, talán akkor jobb lesz.
Szia!
Mi kilenc hónaposak leszünk és dettó ilyen problémánk van.
Kilenckor 180ml tápi , délben főzi kb:100ml és rá egy kis desszert, hogy valami kalória is legyen aztán négy óra fele gyümölcsös desszert kb:100-130ml és este nyolc 180ml tápi és éjszaka megint 180ml tápi.
És persze ez nem minden nap jön össze én is kivagyok de reménykedek, hogy egyszer megjön az étvágya.
Azt nem írtam, hogy nálunk most derült ki, hogy kevés a vas a vérében és most ezt pótoljuk cseppekkel.
nahat 10 honaposom is ilyen csak anyi h o szopik es mindenki azzal idegesit h milyen nagy es meg csak szopik,de megjegyem h azt is 4-5 oran kent
neha lecsuszik egy kis alma kekszel meg kopasz kenyer de enyi,ma is csak kopasz kenyeret evett hiaba probaltam en fozeleket adni neki,meg gyumolcsot nem kellet neki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!