Ülhet félévesen a kisfiam napi pár percet az etetőszékben, ha még nem tud magától stabilan ülni?
Tényleg csak annyi időre míg azt a pár falatot megeszi amit most kezdünk kóstolgatni. Vagy míg mi a férjemmel eszünk (csak hétvégén), hogy szokja a közös étkezéseket, hogy addig neki is türelemmel kell lenni.
Az etetőszék nem dönthető, de kipárnáztam, kitámasztom benne.
Máshogy nem szoktam ültetni, maximum ha az ölemben félig fekvésből felhúzza magát vagy előredől valamit megcsodálni, de kis idő után akkor is visszahúzom hátra. Nagyon sokat van a földön is, hason, már mászni próbál.
Ugye az a kis ülés nem fog a kárára vállni?
én nem ültetném.
mi autósülésben szoktuk magunk mellé ültetni, abban etetem.
7 hós
Lehet most ezért le fognak pontozni, de annyi üléstől nem lesz semmi baja. Én is mindig kérdem anyukámat, mert én is bajban vagyok a kislányommal ilyen téren, és bizony akkoriban még nem voltak dönthető ülések, és ő is beleültetett arra a pár percre, és semmi bajom nincs az ég világon.
De persze ezt akkor is neked kell eldöntened, hogy te hogy látod helyesnek, én csak a véleményemet írtam le, mindenki úgy cselekszik saját gyerekével, ahogy jónak látja.
Én is ehhez hasonló cipőben járok. 5 hónapos babám, noha ülni nem tud magától, de minden pozícióban ordít... szóval ha hason is unja, háton is, akkor pár percig, amíg lehiggad, én ültetem, cumival a szájában... most kezdem etetni, és hason meg háton is kiköp mindent, ha ültetem, akkor érdekes módon nem. Persze közben parázom, hogy jaj a háta, de tényleg nem tudom másként hogy oldanám meg.
Szerintem rövid időre ültetheted.
Látom nagyon megoszlanak a vélemények...
Bennem ugyanígy megvan ez a kettősség. És nem igazán tudom melyik felé hajoljak. Tegnap hozta este a férjem az etetőszéket, így még csak reggel kb 2 percre volt benne. Nem tűnt úgy, hogy rossz lenne neki. És tényleg nem az a tervem, hogy mostantól abban fogom ültetni egész nap. Meg tényleg az van bennem, hogy nem szoktam őt se ültetni, se állítani, se máshogy siettetni a fejlődését. Magától forog mindkét irányba kb 4 hónapos korától. Rengeteget mozog, tornázik a földön. Tehát nem érzem, hogy ezzel elrontanám, ha pár percig ülni fog. És nem is teljesen függőlegesen, hanem úgy hátradőlve. Csak mégis féltem.
Hát majd talán akkor kipróbáljuk, és meglátom hogy fogja érezni magát benne...
Köszi mindenkinek a véleményt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!