Ezt itt olvastam a tehéntej adásával kapcsolatban, igaz lehet?
hát ha eleve baj van a veséjével, lehet, hogy gondot okoz.
De egyébként egy egészséges vesének, ennél komolyabb dolgokkal is meg kell tudni birkóznia, mint a tehéntej.
Igazából másik tejes kérdéshez leírtam már azon véleményemet, hogy kitalálták, hogy 1 éves kor alatt tilos a tehéntej, mert allergiát, ekcémát akármit okozhat. A világ ujjongott (különösen a tápszergyártók) és aztán mivel ez már legalább 6 éve így van, a 6 év alatti gyerekek körében csökkennie kellett volna az ekcémások, allergiások számának. De ezzel szemben folyamatosan nő a betegek száma, úgyhogy számomra egyértelmű, mégsem a tej volt, de hát akkor mi lenne a tápszergyárakkal, ráálltak a tejitalra, és jött kitolták a korhatárt másfél évre, kettőre és most már 3 lett.
De lefogadom a beteg gyerekek száma nem fog csökkeni.
Ugyan az, mint a koleszterinszint, hiszen eleinte magasabb volt a határérték, de kevesen estek abba a kategóriába, így túl kevés koleszterin csökkentő fogyott, ezért lejjebb vitték a határértéket és most már a lakosság nagy százalékának magas a koleszterintje és veszik a gyógyszert. Gondolom itt is hasonló, 1 éves korig a gyerekek többsége anyatejet kap vagy tápszert, aztán tejet, így a tejitalnak nincs jelentősége. de ha a korhatár 3 év, 2 éven keresztül tejitalt lehet itatni.
Tudod, hinném ezt, ha a cikkek többsége nem úgy fejeződne be, de a tejital fogyasztása megfelelő vasat juttat a szervezetbe. De a tejital nem okoz gondot.
Az én lányomnak is tágabb az egyik veséje.Sőt!Egy hónapos korában kórházban voltunk véres széklet miatt, amit a tej okozott.Ennek ellenére egy éves korában javasolta az orvos a tejterhelést.Semmi baja nem volt és nincs is tőle.
3 havonta járunk kontrollra.Nem okoz nála gondot a tej.
Van egy rokonom.A kisfiának alig működik az egyik veséje.Simán kapja a tejet 12 hós kora óta.
Köszönöm, hogy megírtad!Azért gondolkozóba estem egy kicsit.
Második voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!