Anyukák, akiknek szülés utáni depressziójuk volt, hogyan és mennyi idő alatt sikerült kigyógyulni belőle?

Szia!

Nem akarok privát írni, hogy akit érdekel lássa, olvassa velem mi történt. Nem szégyenlem, mert ez bárkivel megeshet, és ne érezd magad te se szégyenben, hisz nem vagy egyedül! Hiába legyintenek sokan, hogy ezt titkolni kell!

Hónapokig szinte rettegtem egyedül maradni a babával. A szoptatás nem ment, sőt tejem sem volt. De mindenki a családban, a védőnő a gyerekorvos mondta, hogy akkor is ciciztessem, mert kell. Persze hogy nem akart, ha nem jött belőle semmi! Üvöltve tépte le magát akárhányszor próbálkoztunk, én meg bőgtem a bűntudattól.

Hasfájós lett, és csak sírt és sírt és sírt. Mindent végigpróbáltunk, aztán mégiscsak kórház lett a vége. Persze mindenki engem gondolt rossz anyának, jöttek tucatszám a kéretlen tanácsok...pedig ha tudnák mit éltem át...hisz ki bírja ép ésszel azt, ha a várva várt (tervezett baba volt) kincse fájdalmasan üvölt órákon át és nem tud segíteni rajta!

A párom egyre kevesebb időt töltött velünk, nem bírta a sírást, meg hogy én is egyre ingerültebb lettem, a fáradt elutasításomról nem is beszélve. Tudom, hogy nem csalt meg, a munkába menekült. De nagyon fájt, hogy nincs mellettem, és magamra hagyott...

Végső elkeseredésemben már az öngyilkosságra is gondoltam, de féltem, hogy akkor az anyósom az az álnok kígyó megkaparintja a gyermekem. (3 hetes kisbabával rakott minket utcára, hogy nem bírja a sírást, holott még nem rendeződött az adásvételünk a lakásunkra)

Nem bírtam tovább, és mikor közel 5 hónapos volt a kicsi elmentem az új védőnőmhöz. Szó szerint kiöntöttem neki a lelkem. Nagyon jó asszony, soha nála jobbat. Felhívott egy szakorvos ismerősét, s gyorsan kaptam időpontot. A rendelőbe nyugodtan elvihettem a kicsit is, diszkrétek, gyorsak voltak. Kaptam antidepresszánsokat, nyugtatókat. 2 hónapig szedtem, s bár felszedtem vagy 8 kg-ot de helyrejöttem. Utána már csak nyugtató volt, most meg már semmi nem kell.

Élvezem az anyaságot, már nem görcsölök semmin. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, ki mit mond. Érdekes módon a férjem is máshogy áll hozzánk, a kicsit imádja, s velem sem vitázik annyit. (régebben sok mindenbe belekötött, úgymond rúgott még rajtam egyet, mert tudta, hogy felidegesít vele) Igen, tápszeres volt a babám, de nem lett torzszülött. Szép, fejlett, gyönyörűen beszél mondatokban, bilizünk.

No és persze eljött a hiszti korszak. Ha nyilvános helyen csinálja csak mosolygok rajta, nem idegesít fel. Persze ott is jönnek az okoskodások, de meg sem hallom. Már nagyon jól összehangolódtunk a csajszival, tudja meddig mehet el, de hát próbálkozik a szentem. :)

19 hónapos baba anyukája

Szia!

Nálam is a kórházban kezdődött. Nagyon bizonytalan voltam mindenben a csecsemősök meg inkább csak basztattak, minthogy segítettek volna, tisztelet a kivételnek. Amikor hazajöttünk, egy kicsit jobb volt, de rám tört a pánik, hogy Úr Isten, most mi lesz!!! Néhány hétig tudott Anyukám csak itt lenni, azt is kisebb-nagyobb megszakításokkal. Amikor itt volt, jó volt, amikor nem, akkor egyfolytában pánikoltam. Egyre rosszabbul aludtam, egyre kedvetlenebb lettem. Az egyik tanácsadáson elmondtam a dokinőnek és a védőnőnek, hogy mi a helyzet. A dokinő ajánlotta, hogy szedjem a sedatif pc-t, mert az homeós attól szoptathatok nyugodtan. De amikor egy kicsit jobb lett abbahagytam, mert féltem, hogy esetleg rászokok.

Aztán egyik pillanatról a másikra nagyon rossz lett. Ez arra az időre esett, amikor elsőnek megjött szülés után és akkor a tejem is majdnem elapadt. Állandóan rettegtem, pánikoltam, nem tudtam, hogy mit csináljak, hogy csináljam, és folyton csak sírtam.

Nem tudtam aludni sem. Volt, hogy éjszakákat végig virrasztottam. Nem bírtam egyedül lenni, de emberek közé sem tudtam menni. Szörnyű volt. A Párom, szegény nem tudott mit kezdeni a helyzettel, nem tudta, hogy mit tegyen. Tehetetlenségében sokszor csak veszekedtünk.

Aztán megint mondtam a doktornőnek, hogy mi a helyzet. Ekkor a babám már 6 hónapos volt. Azt mondta, nincs mese, irány szakember. Ajánlott is egyet, el is mentem hozzá, beszélgettünk, sokat sírtam, olyanokat is elmondtam neki, amit addig senkinek nem mertem, mert még magam előtt is szégyelltem. Kitöltöttünk néhány tesztet, megállapította, hogy igen, valóban depressziós vagyok, és hogy elég keményen. Sokat törte a fejét, hogy milyen gyógyszert írjon fel, mert akkor még szoptattam. Nagy nehezen talált egyet, leellenőrizte minden lehetséges módon, még a gyerekorvosommal is konzultált, hogy tényleg lehet-e szoptatni (stimuloton), és csak így írta fel. Szedtem kb. 4 hónapig, mellette szedtem még magneB6-ot is, és már az első hónap végén sokkal jobban voltam. Az is igaz, hogy akkor újra volt segítségem, az egyik nagynéném itthon nyaralt és naponta jött hozzánk, cibált magával minden hová, segített. Szóval jó volt. Közben még jártam Pszichénénihez, hogy ellenőrizze hol is tartok, hogy gyógyulok. Voltam kineziológusnál is. :) Ja, és nem szégyelltem a barátoknak elmondani, hogy mi a helyzet, és ha tudnak, jöjjenek segítsenek, mozdítsanak ki a holtpontról. Nem az kell, hogy takarítsanak ki, hanem az, hogy cibáljanak ki emberek közé, meg ilyesmi. És bevált.

De bátran kijelenthetem, hogy 1 hónap után már tényleg látványosan jobban voltam.

Azóta is jól vagyok, hál Istennek. Bár vannak még nehéz napjaim, amikor már reggel nehezen indulok, de ez mindig a menstruációmmal köthető össze. De ez kamasz korom óta így van. :( Olyankor rossz egy kicsit. De aztán azon is túl vagyok.

Te hogy vagy? Remélem, hamar rendbe fogsz jönni. Sok erőt, kitartást kívánok neked! És fel a fejjel! Hamarosan te is meglátod a fényt az alagút végén!

Szia!

Én 16 éves korom óta vagyok pánikbeteg amihez sokszor hozzá társult a depresszió is . Évekig szedtem a rexetin nevű antidepit csak a fiacskámmal terhes lettem és leraktam fokozatosan de szülés után újra elő jöttek a pánik betegség tünetei félelem, hogy feltudom e nevelni a kicsit rossz gondolatok nehogy kárt tegyek benne stb... elapasztottam szülés után , mert én nem mertem szoptatni a cipralex mellet ez is egy antidepi és most 7 hónapos múlt Ármin és én is jól vagyok néha még nekem jön de lerendezem magamba a dolgokat , hogy ez csak egy betegség és nem hagyhatom magam , mert felkel nevelni a picurt és még egy húgit is akarunk.

Szerintem antidepresszáns plusz pszichoterápia ez segít és persze nagyon sok erő és kitartás . Jobbulást neked és hidd el sokan vagyunk még ezzel így nem lesz semmi baj csak kell egy kis orvosi segítség is.