Hogy készítsek tésztát 9 hónaposomnak?
Főzzem szét teljesen, hogy villával összenyomkodhassam, aztán rá a túró pl.? Vagy hogy?
És milyen feltét jöhet még szóba, szintén HOGYAN elkészítve?
Előre is köszönöm!
Én sokszor csináltam kisfiamnak ilyet:
Olaszos tészta: kifőztem durum penne vagy spagetti tésztát. Pici olajon üvegesre pároltam kevés aprított hagymát, icipici fokhagymát bele, rá karikára vágott cukkinit, pár karika répát. Rádobtam pár kockányi csirkemellet, és felöntöttem házi paradicsomlével (sűrített paradicsom is jó), és összefőztem. Bazsalikom, oregánó, biovegeta mehet bele ízesítésképpen.
Majd ezt az olaszos szószt turmixoltam egy kicsit a tésztával. Sajtot is lehet bele reszelni. Kisfiam imádja az ilyen kajákat.
A másik: paradicsomos-halas tészta.
Pici olajon zúzott fokhagymát megfuttatok, rádobok egy konzerves rio mare tonhalat, rá 2-3 leveses hámozott, aprított paradicsom, vagy egy konzerves darabolt paradicsom, petrezselyem, bazsalikom, biovegeta, és összefőzni. Majd a végén egy tömlős natúr sajtot belenyomok. Tudom, furán hangzik, de nagyon finom krémes lesz tőle. Ezt is főtt durum vagy penne tésztával turmixoltam.
Nekünk anyukánk mindig azt adta amit a családnak főzött(persze csak akkor ha nem volt nagyon fűszeres)...
Csak annyi hogy:vagy összeturmixolta kicsit,vagy villával összetörte...
Én pl imádtam a krumplis tésztát..
Bocsi az off-ért!
Nem túl száraz a tésztás ételetek? (pl.krumplifőzelék)
A babám nem eszi meg ezeket az ételeket, mert nem olyan krémszerű, mint az üvegesek.
Ha turmixolás után száraznak találod, rakjál hozzá egy kis vizet. Én mindig azt csináltam. Elég undinak néz ki, de a bébiételekben is víz van. Szóval így már könnyebben csúszik. :)
Épp a minap lepődtem meg kisfiamon, 15 hónapos múlt. Fogzik, majdnem mindent turmixolnom kellett neki, de egyik nap megpróbáltuk a krumplis tésztát céklával. Ahogy ette villával, mindenféle turmixolás nélkül... öröm volt nézni. :)
Bocs az OFF-ért.
Az egyik előzőtől kérdezném (vagy mástól is) Rio Mare tonhal mehet 9-10 hósnak? Az olajat lecsöpögteted?
Köszönöm szépen mindenkinek!
Nekem is az volt a bajom vele, hogy annyira száraz, hogy a fiam néha a száját sem hajlandó becsukni, ha azt dugtam bele a kanálon - annak ellenére, hogy szépen eszik kenyeret is, saját maga harapja.
Első, szuper ötleteid vannak, köszi! :-)
Második, a krumplis tészta is nagyon jó! Nekem ez nincs is a fejemben, mert mi kb. havonta egyszer eszünk itthon tésztát, akkor is csak makarónit porból - ez az egyetlen, amit megeszik a férjem, mert nagyon haragszik a tésztákra.
Nagyon jó ötlet a tonhal, köszönöm! Ráadásul azt én is nagyon szeretem, remélem, a törpe is fogja!
Köszi mégegyszer mindenkinek! :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!