Anyósotok, hogy viselkedik a babátokkal? Az én történetem bővebben lent.

Hoppá!

Még jó, hogy a vejem nem irkál ide. Leírná, hogy az első unokám születése után szerepet tévesztettem, ki akartam sajátítani az unokámat. Szólt a lányom miatta, észbekaptam, mentségemre szolgáljon, hogy imádom az unokáimat. Bevallom töredelmesen, hogy ha a közelemben laknának, állandóan a nyakukon ülnék, ugyanazt tenném, amitől annak idején én szenvedtem. Az anyósomék állandóan a nyakunkon ültek. Akkor nem fogtam fel, ma már értem, hogy nem miattam, hanem az unokáik miatt jöttek. Az anyósom nem szeretett engem -, viszont tökéletes nagymama volt. Piszok nehéz megtalálni az arany középutat,hogy az ember ne legyen tolakodó, nagyon nem szeretném, ha csak protokoll-látogatásokra mehetnék az unokáimhoz.

Anyósom imádja az unokát. De szó szerint. Messze lakunk tőle, hetente egyszer jön, de akkor egész napra. Én kettesben szoktam hagyni őket több időre. Eteti, pelenkázza, játszik vele, altatja.

Amikor megszületett a gyerek voltak problémák, de megbeszéltük. Nekünk az a bajunk inkább a férjemmel, hogy aggódunk, hogy majd a testvéreink gyerekeire is jut- e ekkora figyelem.

És ez nemcsak az én anyósomra él, hanem a férjemére is! :-)

Én felpontoztam amit pár hozzászólással feljebb írt egy nagymama, nagyon aranyos és igaz amit írt az arany középútról :)

Nekem az a véleményem, hogy az, hogy ki mennyire örül az anyós unokázásának, nagyban függ attól hogy az illető anyós HOGYAN áll hozzá a családban betöltött szerepéhez.

Amennyiben egy anyós jön ha hívják agy ha ráér és segít ha KÉRIK, tanácsot ad ha KÉRDEZIK, és ellátja a gyermeket ha MEGBESZÉLIK, az teljesen rendben van.

A baj ott kezdődik, ha akkor is jön ha zavar, állandóan beleszól mindenbe, és kiveszi az édesanya kezéből a babát szó nélkül hogy pl. pelenkázza vagy felöltöztesse. Ebben az esetben szerintem egy anya sem látja szívesen hetente az anyóst. És nem azért mert a kisajátítástól fél az ember, hanem nekem személy szerint azért esett rosszul amikor így viselkedett mert gyakorlatilag semmibe vette hogy ENNEK a kisfiúnak én vagyok az édesanyja.

Ha megkértem hogy ne adja rá a sapkát, ráadta 1 perc múlva amikor kimentem a szobából.

Vagy amikor odaléptem hozzá hogy megsimizzem a baba arcát, elfordította és átvitte a másik szobába hogy ne rám mosolyogjon.

Szóval ilyenek miatt és örülnék ha még ritkábban jöttek volna pedig kéthetente-hetente jöttek.

Férjem beszélt velük amikor szóbajött az egész és a legutóbbi látogatásuknál már minden rendben volt. Ugyanis ha ők jól állnak hozzánk akkor én is.

Szóval nem lehet általánosítani hogy az-e a mázlista aki kéthetente vagy aki kétnaponta látja anyóst unokázni, hanem az a szempont mindig, hogy a látogatások örömet, vagy bosszúságot okoznak-e.

Mert ha bosszúságot akkor valóban teher a mindig jönni akaró nagymama. Ha viszont örömet, akkor mindenki jobban jár.