Mennyi idős korban lehet az első szavakra számitani?
A kislányom 13 hónapos lett. Minden téren szépen fejlödik, eszik, rág, ügyesen játszik a dolgokkal, sok mindent megmutat, nagyon sok mindent ért, utasitásokat teljesít. Jókedélyü, kedves baba, szeret mókázni, zenére táncol, értjük egymás jelzéseit, stb stb. Nagyon rég és elég sokat is gagyorászik.
Mikor integet valakinek akkor sokszor mondja hozzá, hogy “tátátátátá”. Illetve a kutyára mindig mondja, hogy “jajajajaja”-ezt gondolom vauvaunak, mert ez mindig kifejezetten kutyákra használja, legyen az könyvben, élöben, plakáton stb.
Ezek gondolom még nem számítanak igazi szavaknak.
De persze rudom, hogy nem irodalmi nyelvet kell várni, meg hogy csak 1-1 szó lesz eleinte, de az kb mikor kellene hogy legyen?
Nálunk 1 éves státuszon 5 szó volt: anya, apa, mama, nem, baba.
A szomszéd gyereke 18 hónaposan 2 szót tudott. Most 3 évesek és mindketten ugyanúgy szépen beszélnek. Nem éri meg ezen aggódni.
1,5 eves korig elvart a 10 “szo”. De ennek nem kell ertelmesnek lennie, hangutanzo szavak, vagy a gyerek altal kitalalt szo, amit mindig ugyanarra hasznal, annak szamit.
Az biztos, hogy most ezen meg nem kell aggodni. Ha 2 evesen is meg itt tart, akkor kell vinni korai fejlesztesre.
Meg testvérek között is lehet eltérés
Lányom pl másfél évesen egy darab szót, hangutanzot sem mondott, három éves elmúlt mire elkezdett beszélni.
Fiam már egy évesen mondta a cicara, hogy "szisza" 2,5 éves és szépen, érthetően mondatokban beszél.
Abszolút gyerektől függ. A barátnőm kislánya 16 hónapos, 14 hónaposan kezdett először értelmes szavakat használni (anya volt az első neki) viszont 10 hónaposan olyan stabilan és szépen járt, hogy csak lestük. 8 hónaposan állt fel, előtte mászott és kúszott.
Nekem 9 hónapos a fiam és 1 hónapja mondja ha hallja a csengőt, hogy mama és csak akkor. Két hete kiabál az apjának hogy ÁPÁ, szombat óta ha ugat a szomszéd kutya akkor mondja, hogy vava. Tehát 3 szava már van.
Cserébe kúszik csak és azt is szabálytalanul, nem hogy állna vagy hasonlók. Minden gyerek másban ügyes, ő a nagymozgások lemaradottságát a beszédfejlődéssel "kompenzálja". Unokahúgom ugyanígy volt, 14 hós koráig csak kúszott, de már kétszavas mondatai voltak addigra (anya deje, baba nem!).
Ennyi tökéletes. En a masfel eves statuszra nem birtam összeszedni 10 szót, pedig még a "bammm" (harang) is belekerült az össz szokincsbe, majd -nem túlzok! - 2 évesen összetett mondatokban beszélt, kedelyesen elcsevereszett a védőnővel hogy milyen színű autóval jöttünk, es hogy miket kapott a szülinapjara, továbbá még az időjárast is megvitatták.
A szomszed kisfiunak ugyanekkor, 2 evesen alig volt pár szava. 3 éves korukra kb. ugyanugy beszéltek.
2 éves státuszon már mondott szavakat a fiam (nem az elvárt mennyiséget, kb. 10 szót), de előtte pár hónappal még semmit, csak hangutánzó szavakat.
Utána elkezdte a bölcsit és 1 hónap alatt nagyon beindult neki, mindent elismételt, egyre érthetőbben formálja is.
Az egyik ismerősőm lányával más másfél kora előtt szabályosan lehetett beszélgetni, ilyet még nem is láttam. De tényleg, lehetett vele csevegni. Az anyja eszébe jutatta, hogy mondja el a viccet amit tud, és elmondta. De csevegni is lehetett vele meg minden.
Az én kislányomnak 2 éves korára elég nagy szókincse volt, de nem nagyon beszélgetett, inkább csak reagált ha kérdeztük vagy beszéltünk hozzá. Aztán néhány hónapra rá már vele is lehetett beszélgetni.
De tudok olyat is, akivel csak 3 éves korában lehetett beszélgetni. Változó, tényleg, ahogy fentebb is írták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!