Mikor kezdett egy ujjal mutogatni a babátok?
A kislányom 11 hónapos lesz napokon belül és még nem mutat. Félek, mert közeledik az 1 éves státusz és azon kérdés lesz azt tudom. Sajnos van egy olyan rossz beidegződésem, hogy születésétől kezdve mindig előre elolvasom a státuszokat, ezzel is paráztatva magam🤦🏻♀️.
A barátnôm kisfia (akivel szinte napra pontosan egyidősek) már egy hónapja mutogat kb. Nem tudatosan, de ami számára érdekes arra folyamatosan.
Mondjuk nem érzem, hogy le lenne maradva, mert amúgy rengeteg dolgot megért. Integet, mutogat. Kérdezem hol van apa lába, odamegy és megfogja az apja lábát. Ha mást kérdezek, pl. lámpa, sütő, stb akkor odanéz. Amugy ha azt kérem hogy hol van a nyuszi akkor odamegy a plüss-ös dobozbol kiveszi. Ha kérem, hozza oda akkor odahozza. Magától hoz könyveket és várja hogy mondjam meg mutassam mi van benne (ez az egyik kedvenc játéka egyébként). Egész karral szokott nyúlni, vagy mutatni (olyasmi) azokra a dolgokra, amiket szeretne megkapni. Sok mindent csinál még, nevet-ha nevetünk, lábára akarja húzni a cipőt, adni akar az ennivalójából.
Nagyon cuki baba. Kedves, sokat mosolyog. Integetni pl nem csak arra tud hogy “pápá”. Hanem azt is érti, hogy “köszönjél” vagy “szia” ez is mint integetés neki. Tehát összefüggésbe hoz dolgokat. Sok mindent csinál még. Játszani próbál a babakockákkal, ki-be pakol, formabedobóba próbálja berakni a játékot.
Azt nem îrtam, hogy nagyon gyors mozgásfejlődésű. 6 hónapos kora óta mászik, ül, àll. 10 hós kora óta jár, előtte sokáig jàrt bútor mellett. Most már főleg jàr, de eddig leginkább mászott. Falatokat szájába tesz, kis szöszöket, ilyesmit mindig felvesz, rámnéz (mert tudja hogy nem szabad bekapni) és odahozza. Sok mindent odahoz megmutatni😊
Nagyon sokat “dumál”. Anyukám multkor mondta hogy lámpa, aztán annyira tetszett neki hogy anya sokszor elmondta és azóta ha a lánpára néz, próbàlja mondani
Hogy “áááá-pa”😆
Szóval szerintem nagyon kis értelmes, nem is félek hogy le lenne maradva. Csak eddig kb mindent tudott már a státuszok elött 1-2 hónappal. Most viszont ez a mutogatás még konkrétan nem indult el neki.
Nektek mikor és hogy kezdte?
Bocsánat, hogy ennyire részleteibe mentem. Mielőtt valaki írná, nem félek hogy autista (egyenlőre messze nem úgy nez ki) csak engem megnyugtat ha mindig hozza amit kell neki.
Bocsánat, visszaolvastam a kérdésem🤦🏻♀️😅 az “integet, mutogat” helyett “integet, tapsolt” akartam írni. Nyilván nem mutogat, hiszen akkor nem tenném fel a kérdést.
😆🤦🏻♀️
Nálunk is valamikor 16 hónapos korában kezdett mutogatni a lányom. Státuszkérdések között azt hiszem egy évesen is ott volt, hogy mutogat e.Ha kértél tőle valamit simán megcsinálta úgyhogy nem volt miért aggódni. Integetni is olyan tájt kezdett.:D
Teljesen egészséges, iskolás már.:)
Kedves utolsó! Igen ez nálunk is így van. Ha pl kérem, hogy adja ide a cumit akkor kiveszi a szájából és a kezembe adja. Gyere ide, hozd ide, hol van, simizd meg, integess, tapsolj, kerem szepen, add ide, ezeket mind tudja és meg is csinálja. Ezért nem aggódom annyira én sem egyenlőre+bár még csak 11 hónapos lesz, szóval ideje is van még. Reménykedem hogy egyszercsak elkezdni majd mint a többi dolgot.
3#. Szerintem azért fontos mert egy nagy lépés a kommunikációban. Ki tudja pontosan fejezni a mutatással hogy mit szeretne és “válaszolni” is tud ezáltal bizonyos kérdésekre.
Közben picit utánanéztem, elvileg 18 hónapos korig kellene csinálnia. Külföldi honlapokon már az egész kezes mutatást is annak vesz-ezt azért nekem néha már csinálja, egy ideje. Remélem rendbe lesz minden és lassan kialakul majd ez a tudása is.
Pl “nemet” már tud inteni a fejével. Tudja hogy valamit nem szabad, ugyan csinalja de elotte ramnez es razza a fejet hogy nem nem😅
De attól még nagy vigyorogva megcsinalja😅
Az én lányom kb 10 hónaposan kezdte a mutogatást de pl. az integetést csak 1 hónapja csinálja (lassan 14 hós). Tényleg annyira mások a babák, beszédfejlődésben sokkal erősebb az átlagnál, “cserébe” még nem jár.
Ezzel csak azt akartam írni, hogy ne aggódj, mindent fog csinálni ha megérett rá az idegrendszere. 😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!