Ti, hogy"ismerkedtetek"meg a babátokkal?

Mi is nagyon vártuk őt én is szerettem volna babát minden feltétel adott volt mégis csak néztem eleinte hogy te jóóóó isten itt egy új ember és nem is ismerem, pedig mi hoztuk őt létre stb.

A párom komolyan mondom még jobban szerette eleinte mint én.Sose haragudott rá, mindig imádattal fordult feléje.

Én bevallom őszintén az első 2-3 hónap amíg borzasztó hasfájós volt és sose tudtam mi kéne neki, meg mit hogy csináljak és borzasztóan fájt a mellem végig a szoptatás során, és sírtam és nem tudtam aludni semmit, akkor mindent éreztem csak túláradó szeretet nem..:((

Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, de ahogy telt az idő, megismertem őt, belerázódtunk a mindennapokba SOSE adnám semmiért, ő az életem , imádom, és egy percig se bánom hogy vállaltuk őt :)

Anyósnak meg toll a fülibe :))

Szia ne pánikolj be-ez szerintem is normális.Nekem most 2 hónapos múlta fiam-és most kezdem azt érezni,hogy mekkora felelősség,és hogy néha már elegem van mindenből(ez a napi rutinra vonatkozik).Eleinte nem is gondoltam arra,mennyire megváltozott az életem....csak gyönyörködtem a babában.De most hogy kicsit belerázódtunk érzem azt,hogy Ő tőlem függ-és bizony van hogy megrémíszt a dolog.Hogy már semmi se lesz olyan mint régen.

Hagyj magatoknak időt!És jó babázást