Mást is bosszant, ha a nagy átlaghoz képest "le van maradva" a babája?

Nekem az első gyerek volt az aki, mindig mindent nagyon korán csinált, most a harmadik pedig totál le van maradva. Hordom konduktorhoz, szépen hozzá be a lemaradást, de egyáltalán nem zavar más gyereke hol tart. Ha valaki csodálkozik hogy még csak itt tart, nem izgat. Én őt így szeretem, nekem ő így a tökéletes.

Többedik gyereknél szerintem már nem fog érdekelni, mert nem lesz időd ilyennel foglalkozni. Hidd el sokkal boldogabb leszel, ha ilyeneket magasról lesz...sz.

Az, hogy bosszant, nem jó szó rá. Üvölteni tudtam volna, de nem azért, mert a szomszéd Marishoz képest nem hozta a szintet, hanem mert TÉNYLEG durván mecgkésett volt és hiába hordtam és tornáztattam én is naponta, csak nem akart fejlődni.

Az pedig valóban frusztráló tud lenni, amikor az egyébként is nagynövésű, hosszú hajú gyereket látva megkérdezik, hogy "miért fekszik egy ekkora gyerek még babakocsiban, miért nem jár?".

Hát azért b+, mert kúszni sem tud, nemhogy járni és egyébként egyéves, nem 2, ahogy te hiszed.

Iszonyat nehéz volt és legfőképpen az, hogy nem tudtuk, hogy beéri-e valaha a társait vagy 3 évesen is csak feküdni fog.

Nekem az első mindent késve csinált. Bosszantott, persze. Aztán mikor kiderült, hogy gond van, akkor el tudtam fogadni. Úgy örültem, mikor 4 évesen végre beleült a hintába, hogy könnyeztem. Másnak ez meg alap pici kortól kezdve. Mai napig kapom a sajnálatot, mikor valamit végre lemaradva, de megcsinált, és én örülök, más meg nem érti, hogy nem tudta ezt korábban. Már nem izgat. Hasalni nem akart sokáig, akkor is kaptam a szemöldök húzogazást idegen anyukától is. (Az összes babás mamás csoportból kiléptem, mert azok bosszantottak a legjobban, amikor már tényleg 2 évesen a szózatot mondta a gyerek.)

A második időben csinálta a mozgasfejlődést, meg az összes védőnői státusz szülői kérdőívében szereplő dolgokat, ellenben minden más képességben ő is lemaradt a kortársaihoz. Plusz nagyon apró termetű. Viszont nála elvileg nincs semmi gond, és már az első gyereknél való megerősödésem miatt sokkal könnyebben kezelem.

Nálunk úgy alakultak a dolgok, hogy a barátnőim közül én voltam a második, akinek kisbabája lett. Így 1 baràtnőm volt aki "előttem jàrt" és egyben ő volt az egyetlen viszonyítási alapom. Azért irtam idézőjelben, hogy előttem járt, mert tudni kell, hogy kerek 1 héttel szült hamarabb, mint én 🤣 Na az ő kisfia mindent előbb csinàlt legalább 1 hónappal, mint az enyém. Megmondom őszintén, megevett a fene. Nem az volt a bajom, hogy az övé csinálja, hanem az, hogy az enyém miért nem. Talán valami baja van? Mindig ez járt a fejemben. A férjemmel is volt, hogy összevesztünk ez miatt, nem egyszer, mert neki nagyon nem tetszett, hogy másokhoz hasonlítgatom a gyereket és mindig attól félek, hogy valami baja van.

Na és most ott tartunk, hogy azóta eltelt 1,5 év és azóta már 4 barátnőm is szült. És most látom, hogy valójában nem az én kisfiam csinàlt mindent későn, hanem a másik baba csinálta túl korán 😀 Ugyanis azok a barátnőim babái akik később születtek 6-7-8 hónappal, mindannyiuk később kezdett kúszni,mászni,jàrni, mint az én fiam. Szóval teljesen feleslegesen aggódtam és zsörtölődtem, a pillanatok megélése helyett...