A herpeszes nagytesó belenyúlt a 2 hónapos kicsi szájába... Volt a babádnak piciként herpesze? Mik a tapasztalatok?

Tudom, hogy nincsenek cukorból, de a nagy annyira durva. Csak szeretetből, de majd összeroppant még minket is. A szivem szakad meg, de tényleg, mert annyira imádják egymást. Még. Tudom, hogy sajnos ezzel árthatok a családi kapcsolatoknak. Simogatni engedném én (a fejét és kezét akkor sem egy 3 évesnek), vagyis azt engedem is, de mindig megszorítja. Minden egyes alkalommal. Hiaba mutatom és mondom neki, hogy kell. Apja nem túlféltős, de őt is millioszor rászólt már. Terhesen is véletlenül mindig a hasamban landolt, bár az más azért.

Kompenzálásként a kezébe szoktam adni a kicsit vagy "pacisat" játszunk, úgy, hogy a kicsit a hátára ültetem és mindig elmondom neki, hogy büszke vagyok rá, szeretem őt, ahogyan a huga is és ő neki a példaképe. Ez rögzült benne, mert magàtól is ezzel büszkélkedik.

De most, hogy herpeszes és tényleg egész nap a szajában van a keze + minden tárgy, amit elér, hogyan lehetnék nyugodt? Én nem tudok átadni a picinek antitestet, mert nekem sincs még. (Pedig 14 év alatt sokszor úgy csókolóztam a férjemmel, hogy herpesze volt, sosem érdekelt...)

Írtatok sokan, hogy túlreagálom. Na, de ilyenkor ti ezt hogyan kezelnétek?

A nagynak elmondtam szépen 1000x, hogy nem puszilgatjuk a kicsit, ne fogdossa herpesze van, kórházba kerülget tőle, ne nyomja oda a száját semmihez, ne túrkáljon benne, ne nyomkodja a kicsit, mert fáj neki stb.

Előbb szoptattam, odaugrott a nagy, megnyomorgatta a lábát, közben mondtam, hogy ne, erre látom, hogy közelít felé a fejével. Mondom: "Ne nyomd hozzá az arcod, mert herpeszed van." Reakciója: "Ez nem herpesz." Majd megpuszilta a kicsit...

Imádom, szeretem őt, de az élet semmilyen területén nem fogad szót... Az oviban mondjuk igen, de se a szüleinek, se a nagyszüleinek nem...