Nem tud büfizni a 7 és fél hetes babám. Ellenben már háromszor etetés közben szinte az összes addig megevett kaja visszajött?
Hét és fél hetes a babám és egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán tud böfizni. Próbáltuk már mindenhogy amit a védőnő mondott, amit a neten láttunk technikàt.
Jó kedvű, hízik is, pukizik is, annyi, hogy tápszeres (Nestlé BEBA Supreme Pro HA1-est kap) és ha felébred,hogy éhes, mire elkészítem neki a kaját, már vörösre ordítja a fejét és szerintem ekkor sok levegőt nyelhet. Meg hát szereti a hasát és mohón eszik sokszor és vagy az van, hogy próbáljuk böfiztetni és semmi, és akkor (ritkán) Espumisan kell neki, vagy böfiztetjük és egy hatalmasat böfög, amivel néha a kaja egy része is visszajön, vagy mint most etettem és szerintem ahogy jött volna kaja közben vissza a levegő, hát szinte nem sugárban, de azért elég jó ütemben visszajött a kaja is, szóval volt fürdés, vagy a legvégső eset, hogy nap közben az ágyra fektetem és pl tegnap oda jött vissza nagyobb mennyiségű kaja etetés után egy órával.
Szóval már nem tudunk mit csinálni, az Infacol nem vált be ahogy a Biogaia sem. Bár mondom, csak néha fáj a hasa.
Arra is gondoltam, mert olvastam valahol ,hogy ha nem tud böfizni a baba az lehet attól, hogy nem kell neki, mert nem nyel levegőt. Amikor meg nyél, akkor a kajàval együtt jön a böfi. De ilyen nagyobb bukás 3-szor volt eddig és utána is vigyorgott, jókedvű volt és aztán megette az adagját újra. Pici bukások vannak amúgy , de inkább csak kicsorog a szája szélén a kaja és ennyi.
De jó lenne valami tipp, trükk hogy lehetne a klasszikus módokon kívül böfiztetni, hogy ne kaja közben jöjjön a levegő, tápszerrel együtt. Valaki akinek ilyen esetben vált be valami módszer?
Amikor még nem ébredt fel, de időszerű, kezdd el készíteni az ennivalót.
Evés előtt tedd tisztába. Az evés utáni közvetlen mozgatás miatt is bukhat a feljövő levegővel.
Türelem, be fog állni.
Refluxos.
Nekem a babám az de ő neki belső reflux van, büfivel feljön neki majd visszanyeli, van egy pici ami kijön neki de nem mindig.
Sehol nem irtad hogy 3x jött vissa neki a kaja, azt irtad hogy néha.
Ki irta hogy hülye a gyerekorvosod?
Az alapján amit leírtál én refluxra tippelek.
Miért kell ennyire legalja módon válaszolni?
Nálunk 2,5-3 hónapos kora után lett jobb. El nem mulasztotta addig semmi csak kicsit segített, hogy egy fokkal jobb legyen. Nálunk hasfájós is volt, mert szintén mohón evett, mint aki hetek óta nem evett. Amiket mi csináltunk napi 3-or puki torna, hassimogatás, espumisan nálunk rosszabb lett az infacol segített kicsit attól többet büfizett meg pukizott. 3 hónapos korára tudtuk elhagyni.
Nekünk tanácsolták tartsunk szünetet. Aha. Ha elvettük a cumisüveget annyira sírt utána volt olyan egy óra volt megnyugtatni. Szóval a szünet nálunk nem ment, de van aki szerint jó.
Aminél meg úgy láttuk, hogy ért valamit az az, hogy 15-20 percig büfiztettük úgy hogy sétáltunk vele, ha esetleg elaludt akkor függőlegesen magunkon tartottuk. Pár nap után lehetett érezni a hatást, hogy egyre többször büfizett és csökkent a bukások száma, de amiket írtam mi mind csináltuk, plusz a lajhár tartás a hasfájás miatt. Illetve kaja után ne mozgasd, ha nem büfizett akkor főleg, akkor, ha levegőt nyel a levegő kinyomja a tápszert. Az elején nálunk úszott párszor az ágy, meg a baba, mert minden kijött. Ijesztő elsőre tudom, de ha vigyorog semmi baja. Dokit is kérdeztem ő is megnyugtatott. Illetve amire még figyelj, hogy a cumifej olyan legyen ami jó neki. Úgy értem, hogy ne dőljön a kaja, mert az sem jó. Kitartást hidd el majd jobb lesz idővel.
7-es. De írta. Itt:
"De ilyen nagyobb bukás 3-szor volt eddig és utána is vigyorgott"
8 voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!