Miért nem emeli a babám a fejét?
Nyugi, én az első fiammal jártam így. Gyűlölt hason lenni, én meg nem tudtam, hogy kell. Nem lett semmi baja, csak nyilván nem erősítette az izmait, amik kellettek volna.
Ha hason nem akar lenni, nálunk még az induláshoz bevált az is, hogy függőlegesen fogom és hagyom, hogy a vállam fölött nézelődjön és ott forgassa/mozgassa a fejét/nyakát, illetve rajtam hasalt és onnan emelte fel a fejét. Youtubeon is vannak átmozgató babatornák, azokat is célszerű csinálni, sokat segítenek.
Ha gyakorolsz vele, meg fogja tanulni.
Fejlődésneurológus/konduktor látta?
Nálunk enyhe hipotónia miatt nem emelte, 6 hetes kora óra tornáztattuk. Ezer oka lehet, érdemes lecsekkolni a biztonság kedvéért.
Én is elvinném mehnézetni mint a 4es .
Kora is és bármi állhaz a háttérben.
Az én fiam ülésbe húzásnál nem tartotta eléggé a fejét, minket neurológushoz küldtek.
Érdekes módon nálunk a nyaki hipotónia a feszesség kísérő tünete volt.
Én is megnézetném (főleg hogy koraszülötteknél elég gyakori az izomtónusprobléma), ha fejlesztésre van szükség, akkor azt minél előbb kellene elkezdeni, és sok helyen elég hosszú a várólista.
ott minden feleves baba mar forog ossze-vissza, verset mond es szobatiszta
Speciel forogni oda-vissza tényleg kell tudni félévesen, azt egy átlagos baba tudja, nem egy "szuperbaba". Azért ezekhez a mérföldkövekhez nem véletlenül van meghatározva egy életkor a kis-és nagymozgásokban, hogy legkésőbb addig tudni kellene őket. Nem azért, hogy az anyákat feleslegesen stresszeljék, hanem pontosan azért, hogy tudják, hogy hol van az a pont, amikor esetleg már meg kell kérdezni egy szakembert... Homokba dugni a fejünket szerintem nem a legjobb taktika, ha a gyerekünkről van szó, mert fennáll a veszélye, hogy jól kicseszünk vele, miközben fennhangon hirdetjük, hogy minket aztán a "megfelelési kényszer" nem fog ám nyomasztani. 3 hónaposan már igenis kéne emelnie a fejét. Azzal semmit nem veszít a kérdező, ha megnézeti, maximum azt mondják, hogy minden rendben, és akkor megnyugodhat. Ha viszont fejlesztés kell neki, akkor minél előbb elviszi, annál előbb elkezdheti rá hordani, nem igaz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!