Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Lehet valami probléma?

Lehet valami probléma?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

Kis Fiam 6 hónapos és kicsit aggódom a mozgásfejlődésével kapcsolatban.

Fejét szépen tartja minden pózban, hason szépen elvan és ki is nyomja magát bár néha repülőzik. Mindkét kezével szépen megfogja a játékokat. Kb 3 hete fordult át hátról hasra, de hasról hátra egyáltalán nem akar még jelét sem mutatja.

Ülni csak úgy ül ha az ölemben van és fogom vagyis én is ülök olyankor de még ingatag.

Amikor úgymond lábra állítom ( persze nem nehezedik a súlyára) akkor nem igazán akar rá állni.

Kúszásnak sincs jele.

Egy foga se bújt még ki.

Voltunk dévényesnél azt mondta minden oké csak kicsit feszes a bal oldala. Mutatott torna gyakorlatokat azt csináljuk is.

Annyi még hogy ő 37+2 re született nem tudom hogy ennek van ez köze hozzá.

Még annyi hogy rettentően sírós baba szinte az egész napot át hisztizi van hogy úgy ordít, hogy elvörösödik, persze ezt hatalmas hangerővel. Próbáljuk meg nyugtatni ringatással zenével elmegyünk babakocsizni, szopival de semmi. Van hogy egyhuzamban fél órát ordít.

Szeirntem a dobhártyámnak már annyi..

Szívem szakad meg hogy bármit csinálok és ugyan úgy sír és hopp egyszer csak ellhallgat.

Igazi matrica baba alig lehet le tenni ha sikerül is napi max 4*10 percet. Gondolom ez se jó hogy sokat van az ölemben van nem csodálom hogy nem tud sokat mozogni fejlődni.

De ha le teszem már megy is a hiszti.

Ohh annyi még hogy ő nap közben max fél órát alszik.

Este jól alszik szerencsére.

Látom más babák ülnek, másznak,forognak. Tudom hogy minden baba más és máshogyan fejlődik. De félek hogy gond van, hogy nem veszem észre.

Volt már valaki hasonló helyzetben? Tud valaki valami okosat erre mondani.?

Bocsánat hogy hosszú lett és össze vissza írtam.

Köszönöm a segítséget! 🙂


2023. dec. 28. 21:05
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Inkább az a kérdés, hogy te mit látsz problémának abból, amit leírtál?
2023. dec. 28. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Ülni kb. 10 hónapos korig kell. Ültetni, állítani, járatni is szigorúan tilos, mielőtt eljön az ideje, mert kárt teszel benne.
2023. dec. 28. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Ne haragudj, de 9 hónap terhesség és 6 hónap anyuka-lét nem volt elég idő,hogy alap dolgoknak utánaolvass?

Nem akarlak bántani,de mi az,hogy nem áll rá a lábára??

6 hónapos!

Nem 12... 6!!


Tilos ültetni. Igen,az öledben is. Nagyon sokat ártasz a gerincének. Állítani sem kellene. Nagyon nem....


Legyen sokat a szőnyeg közepén. Nem baj,ha sír. Feküdj mellé. Mutass neki nagyon érdekes tárgyakat,játékokat. Tedd olyan messze,hogy ÉPPEN NE érje el. Ez motiválhatja.


A fogakat se hiányold. Bőven ráér kibújni.


Ne akarj olyat tőle,amit még nem kell tudnia. (Ülni,állni, fogakat se akarj....)


Olvass utána a babák fejlődésének. Azzal teszed a legjobbat neki. És tedd le a szőnyegre.

2023. dec. 28. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Ennyi idő már elég ciki de olvass utána a babák fejlődésének a gyereked érdekében ha nem kamu a kérdés!

Ennyire felvágosulatlan nem lehetsz!

2023. dec. 28. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Miért kéne ülnie,állnia egy 6 hónaposnak?? Olvass utána... inkább az lenne baj,ha csinálná. Ültetni,állítani tilos. Nem is értem,hogy hogy jut valakinek eszébe egy ilyen picit felállítani pl. Ilyen picik nem "hisztiznek",csak szimplán pici még. Nagyon szépen kérlek olvass utána,mert ezzel csak ártasz.
2023. dec. 28. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
5# vagyok. A foga meg kérlek..ezután jön a fogzás még. Benne vagyok csoportba,nagyon sok picinek 10-11 hónaposan jött az első,mint a lányomnak. Tényleg durva,hogy ennyire nem jártál utána semminek se aértem terhesség alatt se most.
2023. dec. 28. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Még ami nem tiszta,nálatok nincs védőnő,hogy picit a fejekbe rendet tegyen?
2023. dec. 28. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Nem ültettem egyszer volt ilyen tudom hogy árt a gerincének nem is csináltam tovább neki.

Azt se akarom hogy álljon csak úgy mond nem teszi le a lábfejét. Lábujjazik ezt a dévényes mondta hogy ez nem jó.

Sokat olvasok. Tudom az alapokat a hogyan fejlődik egy baba. Csak azért semmi sincs kőbe vésve.

Nem sok baba volt a környezetemben nincs honnan példát vegyek. Akikkel beszéltem azok meg már azt mondták hogy ült meg mászott a gyerekük. Védőnőt is kérdeztem többször értelmes választ nem kaptam. Gondoltam arra is hogy ő kicsit lassabban fejlődik.

De azért nem kell le támadni nem vagyok tudtalan. Orvost védőnőt kérdeztem dévényest. Sokat nem mondtak....

Első gyerekem, anyám sz.rt se segít.

2023. dec. 28. 22:26
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell se üljön,se másszon,se fogaknak lenni még. A lányom 7 hónap körül kezdett kúszni,9 hónaposan mászni és felállt bútor mellett,rá pár napra kiült de még nem volt egy stabil. 10 hónapra lett szép stabil az ülése kb. 14 hónaposan pedig járt. Vannak tök jó oldalak,amik szépen leírják hónapról hónapra a fejlődést a babának. Ha dévényes látta,az jó,amit javasolt csináljátok. Az első foga 10-11 hónaposan jött ki,pedig előtte hónapokig fogzott éjjel nappal.
2023. dec. 28. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Ne ültesd! Fiam 7,5 hónapos és nem fordult még hasról hátra Dévényes szerint feszesség. De pont a napokban kezdett el kuszni. Ne siettesd. Ha jársz is vele tornára akkor miért aggodsz? Had fejlődjön szépen.
2023. dec. 29. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!