Milyen albumokat vezettek a babátoknak, milyen emlékeket tesztek el?
Én két albumra gondoltam, az egyik az a "modell portfóliója", ahová a profi, fotós által készített képek kerülnek majd, azt a kismama fotózásommal el is kezdtem már csinálni.
A másik pedig egy személyesebb album lenne, kb. mint egy babanapló, de nem csak a babakorra vonatkozóan. Pl. első közös képünk, első fürdetés, hogyan tudtuk meg, hogy érkezik hozzánk stb.
Kíváncsi lennék, mások milyeneket vezetnek, csinálnak, ötletgyűjtés lenne.
Köszönöm a válaszaitokat! :)
Naplót nem vezetek,de mindkét gyereknek el van téve eddig a pozitív terhességi teszt,az első uh kép,az első dudi,a kerszteloi ruhák,az első ruha amit raadtam,az első levágott hajbol egy-egy tincs,az első kiscipocske.
Lányom 9 éves,neki már mások is vannak a dobozban,fiam 18 hónapos,neki egyenlőre ezek.
Majd tervezek írni nekik egy nagyon hosszú levelet,amit majd 18 éves korukban megkapnak.
Lányomat már elkezdtem(9 éves)fiamét meg nem.
3 nem kell a koleszba vinni,miért is tenné?
Ezek pont olyan tárgyak amiket otthon tarol az ember,nem viszi magával sehova.
Naplót vezetek neki hébe-hóba.
Én is elgondolkodtam hogy vajon érdekelni fogja e. De arra jutottam hogy pár dolgot megtartok neki, meg a naplót írom neki aztán majd eldönti. Azon sem fogok megsértődni ha nem érdekli, majd akkor én elnézegetem.(én úgyis szeretem az ilyeneket)
Plusz velem is történhet akármi, ne történjen semmi, de nekem mindenki meghalt már, sokat adtam volna azért ha lett volna egy ilyen és olvashatom vissza ezeket.
Én egy kis naplót vettem neki pár ezer forintért, bár amúgy többre mentem volna egy kis kemenyborítós füzettel. Meg majd képeket nyomtatók neki ki, amiket én készítettem. Azt egy külön
kis albumba teszem majd. Bár az inkább amolyan családi album lesz. A naplóba pedig majd az éppen illő képeket teszem. Fotózásra sajnálom a pénzt >.<
Én örültem volna, ha van babanaplóm, tök irigy vagyok azokra, akiknek van. Szóval nem volt kérdés, hogy a gyerekeimnek lesz. Ha őket ez nem érinti meg, akkor marad nálunk, de énis inkább arra gondolok, hogy ez akkor válhat igazán értékessé, ha mi már nem leszünk.
A babanaplón kívül eltettem a rózsaszín bodyt, amivel tudattam az apjával, hogy kislányunk lesz, az első zokniját, ami úgy állt rajta, mint egy hatalmas gumicsizma, fotó is van róla, bele fog kerülni egy hajtincs, benne van a kórházi karszalagja és nem tudom. Egyelőre ennyit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!