Ha az első gyereketek nagyon hasfájós, sírós baba volt, akkor is bevállaltátok a 2. babát?
Ti nem gondoltátok úgy, hogy nem szeretnétek mégegyszer végigcsinálni ezt egy nagyobb gyerkőc mellett?
Már olvastam egy pár anyukánál, hogy nagyon szerettek volna 2 gyereket, de maradtak az egynél, mert nagyon nehezen élték meg az első évet.
Mitől függ, hogy milyen testvérek lesznek a gyerekek?
Igen, aztán még egyet 🤭
Első pokoli hasfájós volt, többberes, második tejfehérje érzékeny megint csak nagyon hasfájós, a harmadik meg az igazi beetetős nyugodt, eszik alszik gyerek akinek 1x se fájt a hasa. 🤫😅
Akkor tényleg megér minden nehézséget. :)
Igazából ebből azt akartam kihozni, hogy sok anyuka panaszkodik, hogy a gyereke fél óránként kel kb. 1 éves koráig, és annyira kivan idegileg, hogy semmit nem alszik, és hogy ezért nem élvezik az anyaságot.
Én pont ettől tartok, hogy mi lesz, ha egy üvöltő, borzasztó hasfájós babát fogok majd ki elsőnek, (tudom még nem most lesz gyerekem) vagy akkorra lehet, hogy másképp fogom nézni ezt az egészet.
Mindenesetre nem tudom, hogy azok az anyukák akik 3 órát alszanak egyhuzamban mondjuk 1-2 évig, azok képesek-e bevállalni még több babát. 😅
Szerintem is így van egyébként.
Imádom a gyerekeket :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!