3 hetes babával egynapos kirándulás beleférhet már?
Visegrádra mennénk, Budapestről.
Reggel, ébredés után mennénk és késő délután érnénk haza.
27-28 fokot ír aznapra, napsütéssel.
71!
Hát ez az orvosnál való rákérdezés már nem opció, mivel túl vagyunk a 6 héten.
Később az esemény után aktuális volt a gyerekorvosi vizsgálat, ott említettem hogy voltunk egy szülinapon, de semmilyen reakciót nem kaptam rá.
Mindenesetre továbbra is feleslegesnek tartom a témát.
Mindenki nevelje úgy a gyerekét ahogyan a legjobbnak látja, ehhez pedig kérje ki a védőnő és a gyerekorvos tanácsát. Ha ezt a kedves kérdező is megtette és minden szakember áldását adta, akkor pedig menjenek és érezzék jól magukat.
Nem kell burokban nevelni egy egészséges babát sem
Szerintem lezárhatjuk nyugodtan a vitát!
Mi megőrülnénk, ha 6 hétig csak egymást néznénk itthon a férjemmel, kisbaba ide vagy oda. Én is igénylem azt, hogy kimozdulhassak vagy átjöjjön valamelyik barátnőm kávézni, sütizni, beszélget. Nem kell ismét kiforgatni a szavaimat, a "kimozdulás" alatt sem egy hajnali 5-ig tartó bulira gondolok. Szimplán séta közben leülni valahol egy kávéra, átmenni anyukámékhoz stb.
Leírtam, hogy az az egész napos túra mit takar. :)
Maximum 3-4 órát lennénk ott.
76!
Hagyjad, reménytelen esetek. Mondhatni kulturáltan elbeszélgettem a 73-as kommentelővel, erre mikor érezte, hogy kezd lecsengeni ez az egész, akkor gyorsan szándékosan kiforgatta az utolsó mondatomat. Unatkozós begyepesedett emberek ezek, akiknek az a legjobb elfoglaltsága, hogy vitát gerjesszenek és bíráljanak téged.
Én mindenesetre nagyon jó szórakozást kívánok nektek :)
Igen, 78-as. Ha te itt azt mondod, hogy nekünk nem való gyerek, így is van!
Hogy lehet ember akkora bunkó, mint te, áruld már el?:D
Nem forgattam ki semmit csak kicsit értetlenül nézem hogy egyes emberek nem bírják ki ezt a 6 hetet és itt nem egy sétát kávét érték hanem amiket írták hogy szülinapi buli,kirándulás. Értem anya unatkozik hisz se szex se semmi akkor mozduljunk ki,de akkor nézzük egy kisbaba szemszögéből.
Most született meg azért is sír ha fürödni kell,mert minden új minden fura. Furcsa hogy illatok vannak, fura hogy fény van,fura hogy hangok vannak. Ilyenkor pont hogy nyugi kell neki és abból is jó ha pár percet van ébren. Erre m3g mozgatják is. Egy 3 hetes baba meg nagyon kicsi és pont. De ha egy szülőnek fontos hogy 3-4 órát kimozduljon mert szülőként az első kötelezettség sem megy neki ,miszerint kibírja kirándulás nélkül az első 6 hétben akkor mi a francnak szült, mit hisz hogy csak ez lesz a legnagyobb áldozat, hát 8 hónaposom van és ez a 6 hét otthon lét volt a legnyugisabb időszak ezután csak még több macera lesz ha még nem tetszik a válaszom töröld a kérdést és menj baronőzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!