Hogyan kezdenek el mászni a babák? Kb. hány hónapos korban?





Hát először általában négykézláb helyzetbe nyomják magukat egy darabig úgy ringatóznak aztán egyszercsak megindulnak. Van aki először csak hátrafelé megy. Meg van aki nem is mászik négykézláb, csak a fenekén csúszik:)
És van aki teljesen kihagyja mert feláll kapaszkodva és hamar elindul.
Az én fiacsom 8 hónapos volt pontosan mikor nekiindult négykézláb. Nagyon profin csinálja.:) Most 13 hónapos kapaszkodva lépeget de nem jár még, mindent inkább 4kézláb közelit meg:)
De úgy tudom 7-8 hónapos korban kezdenek mászni, de van ahol 9-10 hónapot írnak inkább.















Először feltámaszkodnak két kézre hasonfekvésből (a lábuk ekkor még lent van a földön), majd felhúzzák a térdüket maguk alá, majd felemelik a feneküket is és négykézláb állnak. A következő lépés, hogy négykézláb hintáznak előre-hátra, majd ezután nemsokára el is indulnak. Eleinte minden lépésnél magasra emelik a kezüket, mint egy kiscica. Nálunk legalábbis így kezdődött...
A mászás egyébként már jóval korábban is elkezdődhet, a kisfiam pár nappal töltötte be az 5 hónapos kort, amikor elkezdte. Egy-két nap alatt a hintázásból olyan gyors mászó lett, hogy az egyik szoba végéből a másik végébe egyhuzamban "átsprintelt".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!