Következetlen sírni hagyás következménye?

Van egy 1hónapos kisbabám. Alapvetően nyugodt gyerek, csak akkor sír ha éhes vagy komfortszopizni akar. Szülés előtt megfogadtam hogy soha nem hagyom majd sírni, mindig ott leszek neki, mindig reagálni fogok a problémánira. Ez kb ment is egy hétig, amikorra annyira kimerültem, hogy már nem tudtam szépen beszélni hozzá, semmi türelmem nem maradt, kiabáltam és sírtam vele is, meg a férjemmel is. Akkor a férjem azt mondta hogy ezt nem lehet tartani, 2 óránál többet nem aludtam egyszerre, őt is megviselite az én viselkedésem. Mondta hogy most átveszi a gyereket, én meg aludjam ki magam. Kb 3 óra múlva arra keltem, hogy valahonnan messziről sír a baba. Kiderült, hogy a férjem rácsukta az ajtót a ház túlsó szobájában, mert nekiállt ebédet főzni, az meg nem megy babával a kézben, de nem akarta hogy felébresszen, így elzárta. Elvileg kb fél órája sírhatott. Akkor nagyon összevesztünk emiatt, de úgy tűnt sikerült megbeszélni, másfél hét múlva viszont megismétlődött az eset. Ezen a héten pedig 2x is előfordult, hogy olyan fáradt voltam, hogy amikor bealudtunk a babával, én olyan mélyen beájultam, hogy mire felébredtem, már lila volt a gyerek feje a nem tudom mennyi üvöltéstől. Pocsék anyának érzem magam, és szörnyű feleségnek is. Bár ez még a könnyebbik része a dolgoknak, mert a férjemmel meg lehet beszélni mindent. De mi lesz a kisbabámmal? Teljesen összezavarodik, hogy egyszer megyek és megoldom a világ problémáját, máskor meg hiába sír utánam, nem történik semmi. És ő nem tudja hogy miért, még csak el sem tudom magyarázni neki. És ez borzasztó érzés...

Szóval olvastam a sírni hagyás illetve nem hagyás következményeiről, de mi van ha mindkettőt megtapasztalja?