Miért kell elkezdeni 6 hónaposan a hozzátáplálást?
Előbb-utóbb úgyis szilárd ételt fog enni, olyat amilyet a környezetében élő felnőttek is. Ehhez hozzá kell apránként szoktatni, és fél év körül erre már nyitott a baba, jobb esetben fel van rá készülve az emésztése is. Illetve az allergénekkel is kell találkoznia apránként, hogy később kisebb valószínűséggel legyen belőle gondja. Állítólag.
A kislányom meg volt róla győződve 8 hónapos koráig, hogy meg akarom mérgezni, és egyetlen falat ételt sem fogadott el, csak anyatejet. Ő úgy döntött, hogy akkor kezdődik a hozzátáplálás, ilyen is van. Az anyatej még 1 évesen is elég volt neki, voltak napok amikor mást nem is kért. Nem az anyatej mennyisége miatt kell mással is próbálkozni.
Ha csak 1 évesen kezded, akkor sem fog egyszerre többet enni mert nincs hozzá szokva, + akkor már alakul az akarat, és lehet nem is fog együtt működni.
Ilyenkor 2-3 hónapig csak szokja az ízeket meg a kanalat, és szépen lassan megtanul enni.
A bölcsibe nem egyszer jön olyan gyerek aki tápon él, mert macera a főzés és az evés, nem tud rágni sem 2 évesen. A rágás nagyon fontos a beszédfejlődése szempontjából.
Nem akarok várni 1 éves koráig, csak nem értem mi ez a nagy eröltetés. A védőnő már 4 hónapos korától kérdezgeti hogy mikor kezdjük. Meg nem volt még 3 hónapos amikor anyósom kérdezte hogy mikor adok neki almát.
Nem sajnálom tőle az ételt, csak nincs kedvem szegénykémet egy etetőszékbe fekve akarata ellenére tömni. 😑
Ez a 8 hónap amit itt írtatok ez szimpatikus, vagyis az hogy nem szentírás a 6 hónap. Húgommal erőszakoskodtak így a szüleink és 15 éves koráig egyféle ételt evett csak meg. Nagy a korkülönbség, szóval emlékeim is vannak róla. 🥺
6 hònapos kora előtt mèg egy gyerek emèsztőrendszere sem èrett a hozzàtàplàlàshoz. Utàna èrnek meg, nem egyszerre. Èrzi magàtòl, hogy mi esik neki jòl, èrdemes a gyerek jelzèseit követni. Elèggè tùl va bonyolitva manapsàg sajnos a hozzàtàplàlàs. Ha egèszsèges èteleket kìnàlsz neki, ès nem kapkodod el,akkor nem kell napokat vàrni az ùj ìzek közt. Ezt azèrt szoktàk ajànlani, hogy ha valamire allergiàs, akkor egyèrtelműen làtszòdjon, hogy mi az.
Tehàt pl. 6 hònaposnak lehet adni barackot, banànt, levesben főtt rèpàt. Puha zöldsègeket, gyümölcsöket. Egy èves koràra kb. mindent megehet, de ideàlis, ha amellett mèg szopik is, az ideàlis aràny kb. 1/3 szilàrd ès 2/3 anyatej.
Rosszul állsz hozzá. Úgy kezeled az evést mint egy szükséges rosszt amit a gyereknek el kell viselnie akarata ellenére. Wtf.
A tesód nem emiatt nem evett rendesen. Gyakori a válogatósság, de lehet szenzoros, csak akkoriban ezt nem figyelték.
3 hónaposan korai lenne, de a hozzátáplálás kezdete 4-6 hónapos kor között egészséges.
Akkor érett rá a gyerek, ha nincs nyelvkilökő reflex, és láthatóan érdekli az étel, nézi ahogy eszel.
Nem tömni kell (ehhez állsz hozzá k.rosszul) hanem megkínálni, mivel ez az élet rendje, és természetes módon érdeklődést mutat az étel iránt.
Át fogja venni ezt a negativizmusod.
Nem kell percre pontosan 6 hónaposan kezdeni, de halogatni se szabad mert 1 évesen sok baba kezd el válogatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!