Altatás gond 15 hónaposan?!
Ha esetleg délben egy kicsit előbb teszed le fél órával?
besötétítesz? vagy próbáld visszaaltatni hátha sikerül.
Szia, az én lányom kifejezetten jó alvó, de ezzel a napi 1 - napi 2 alvással mi is megküzdöttünk. Kb 14-15 hónapos volt.
Ő délelőtt és délután is másfél órát aludt. Aztán egyszer csak délelőtt nem akart aludni, csak 1 órával később, mint előtte. Emiatt elcsúszott a délutáni alvás is, és emiatt este alig lehetett lerakni. Pedig előtte legkésőbb 8-fél 9-kor mindig aludt. Az átállás alatt előfordult, hogy még este 10-kor is ugrált a fejünkön.
Én azt csináltam, hogy a délelőtti alvást elhúztam, ameddig csak lehetett (de legalább 11-ig), és ha délután álmos volt, akkor engedtem aludni, de 15-20 perc után felébresztettem, hogy este normális időben menjen aludni.
Ezzel elszenvedtünk 1-2 hónapig, és mindig nagyon rossz volt felébreszteni délután :( (de muszáj volt)
A délelőtti alvás (amit ugye elhúztam valameddig) meg először mindig másfél órás volt, de aztán lett belőle 2 óra. Amikor már 2 órát aludt, akkor délután nem volt álmos. Ebből a 2 órás alvásból lett 3 órás alvás (déltől 3-ig).
De mondom, ez hosszú folyamat volt, kb 2 hónapig tartott.
Kitartás neked, esetleg próbáld, amit én csináltam, nekünk ez bejött.
Végül is az a lényeg, hogy délelőtt húzd el ameddig bírod, amíg állva el nem alszik (előbb-utóbb megszokja), délután viszont ne hagyd aludni 20 percnél tovább! Este mindig a megszokott időben menjen aludni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!