Kinek hogy telt az első éve a babával? Mikor volt könnyebb és mikor nehezebb.

Nekem úgy igazából sosem volt nehéz.

Nem volt hasfájós, nem volt hisztis. Barmit tudtam mellette csinálni, bármikor.

Mostmár 2 éves, na most azt mondom már nehéz. Davkorszak. Mindenen ordít, semmit nem akar.

A kicsi 3 hónapos, eddig rá sincs egy szavam se.

Az első 3-4 hónap maga volt az álom :) Jól aludt, napközben csak nézelődött, cuki volt, bármit tudtam mellette/vele csinálni, egy hangja nem volt, sosem sírt, szerintem a szomszédok nem is tudták, hogy babánk van.

Aztán elkezdett jönni a foga, beindulni a mozgásfejlődése, szeparációsan is szorongott, az alvása éjszakára teljesen megborult, szóval volt egy olyan jó fél év, amíg én sem aludtam és a világomat sem tudtam, csak a túlélésre játszottam. Aztán 10 hónaposan megindult, és miután a 8. foga is előbújt olyan 11 hónapos korában, utána szelídült egy kicsit a helyzet. Most 17 hónapos, most ugyan sok szempontból nehezebb, mint egy évvel ezelőtt (mindenhová megy, mindenhová felmászik, mindent leszed, piszkál, széttép, stb, folyton ott kell lenni mellette, szeparációsan szorong - már megint - , közben dackorszakba kezd belecsúszni lassanként), más szempontból meg sokkal könnyebb, mert már azért sokkal inkább "jelen van", lehet vele dolgokat csinálni, játszani, programokat szervezni, közben ő meg kommunikál, megért egy csomó mindent, és az éjszakai alvása is kezd élhetőbb lenni (már csak 1-2x ébred, ha nincs semmi nyűgje).