Anyukák! Ti odaadjátok egy nap ugyanazt a kaját mondjuk ha sokat főztök belöle?
Figyelt kérdés
Szerintetek oda lehet adni vagy neki is uncsi ugyanazt enni egymás után kétszer?2010. szept. 3. 19:54
2/6 anonim válasza:
A gyerekek ízlése egy kicsit más mint a mienk, nem igénylik úgy a változatosságot mint mi. A fiam sokáig gyakorlatilag 3 dolgot evett meg. (sütőtök, cékla, brokkoli) Én már csinálni is untam (a céklának a szagát sem bírom), de ő nem unta enni. Semmi baja nem lesz ha kétszer ugyanazt eszi, úgy nagyjából két éves korig nem is fontos a változatosság.
3/6 anonim válasza:
Én úgy csinálom, hogy lefőzök jó nagy adagot, 2 aventes pohárba kiadagolom 2 napra, de még az nap is eszik belőle, szóval 3 napig eszi, a maradékot kis vendék műanyag csészékbe teszem (az is pont egy adagnyi) és teszem a fagyasztóba. Nem unja :) Van, hogy 3-4 napig is ugyan az az ebéd, tízóraira meg mindig barackot kap (még almát ehetne, de az nagyon fogja) Arra figyelj, hogy ne azt tedd el másnapra, amiből konkrétan evett. Mindig adagold ki, mert ha azt rakod el, amibe beleevett, amiből kanalaztad a szájába, abba belekerült már a nyála, el kezdi bontani a kaját, nem tesz túl jót. Aztán lehet, hogy ez túlaggódás, de én így hallottam :)
4/6 anonim válasza:
Én odaadom aznap is pl. ebéd és vacsi sokszor ugyanaz. Közte meg megy a gyümölcs, szendvics, stb. (2 éves a kisfiam). Semmi gondja nincs ezzel, meg egyébként is jó evő, no meg ha még éhes is...:)
5/6 anonim válasza:
Szia! Nekem 9 hónapos a kisfiam, és én direkt úgy főzök ebédet, hogy maradjon vacsorára is, pontosabban még fürdés előttre. Délutáni szundi után eszik gyümölcsöt-kekszet vagy joghurtot..., és később még megeszi a főzeléket, ami maradt, és fürdés után kap tápszert. Így tulajdonképpen nem egymás után kapja ugyanazt :-)
6/6 anonim válasza:
Ha marad (nálunk ritkán), én másnap adom neki oda :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!