Mikorra "kell" tudniuk stabilan járni a babáknak?
A 2 éves statusz kérdez rá.
Akkor stabil egyébként, ha a széles alapú járást elhagyta (tehát már nem nagyterpeszben totyog), nem egyensúlyoz a kezével, könnyedén megáll, elindul, fordul, guggol és feláll, a járása ruganyos.
A nagyobbik gyerekem 18 hónaposan indult el és ezt ő is elérte 2 éves korára (amit viszont nem, de szintén kellett volna: nem tudott futni, lépcsőzni, ugrani).
Köszönöm a válaszokat!
Utolsó: igen, valami ilyesmire voltam pontosan kíváncsi. Egyébként az említett "hiányosságokat" mikor hozta aztán be? 😊
Ezen így nem gondolkodntam
Nekem mind2 gyerekem 1 hèt után stabil volt kb
De pl a nagyobbik ügyetlenke volt.. gyakran megbotlott stb..
Még most is gyakori, pedig ovis
Ő nem kúszott.. 2,5 évesen jàrtunk is pár hónap gyógytornàra, mert nem akart váltott lábbal lépcsőzni, és beszélni
...?
Most meglepődtem, a kérdésen is meg a válaszokon is.
A miénk 11 hónapos kora körül kezdett járni, most, 14 hónaposan már nem csak, hogy stabilan jár (szinte egész nap 2 lábon van), de még szaladni is tud.
"Egyébként az említett "hiányosságokat" mikor hozta aztán be? "
Odébb. Megkésett mozgásfejlődésű volt a kezdetektől, és ez még most 6 évesen is fent áll. Futni egyébként 3 évesen, lépcsőzni r évesen, normálisan ugrálni 5 évesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!