Hogy zajlik egy keresztelő?
Nem magára a vallási szertartásra gondolok, azt megtaláltam neten.
Inkább arra, ami körítésként hozzá kapcsolódik.
Úgy kell elképzelni az egészet, mint pl. esküvőkor, tehát meghívóval kell invitálni a vendégeket, vendégfogadást kell csinálni, valami étteremben/közösségi térben szépen feldíszített és dekorált helyen utána vendéglátást és bulit tartani, ajándékot vinni stb.?
Vagy ez csak annyi, hogy elviszik a gyereket a szertartásra, aztán hazamennek?
MInden érdekelne. Igazából még nem voltam soha keresztelőn, így fogalmam sincsen erről az egészről...
Köszönöm előre is a válaszokat!
Nálunk is hasonló, mint az első is írta. Itt vasárnap reggel/kora délelőttre hívják a keresztszülőket, közeli barátokat, családot (kinél hogy), ekkor van egy kis süti, kávé, aztán együtt elmennek a templomba megkeresztelni a gyereket, majd hazamennek (vagy oda, ahol tartját a keresztelő többi részét), itt van ebéd, kaja, pia, ajándékozás, aztán egy kis buli szerűség is szokott lenni, zene, tánc. A társaságtól függ, hogy meddig vannak a vendégek, mi fiatalok vagyunk, tehát sok barátunk van, így kb este 10-ig vagy akár tovább is vagyunk simán.
Nekünk valamikor tavasszal lesz vagy kora nyári időszakban, a férjem nagy bulit tervez, mivel első baba és 10 éve várjuk, szóval lesz vagy 50 fő (esküvőnk volt 70), azt mondta reggelig is akar bulizni, ha mindenki hazamegy akkor akár maga is😅 Mi este egy kis tűzijátékot ellövünk majd valószínűleg.
Voltunk viszont olyan helyen is már ahol megkeresztelték a gyereket aztán egy ebéd és mindenki mehetett isten hírével. Bár itt csak a szülők, nagyszülők és keresztszülők voltak hivatalosak.
Szerintem a környék szokásaitól is függ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!