Terhesség 13.hetén már meg lehet venni a baba ágyat vagy még várjunk?
Vicces világot élünk, ezek szerint nincsen a világban semmi rossz és negatív, minden szép és veri hepi van csak,igaz? Csak az a jó, ha csakis pozitív véleményeket írnak, a realista válaszok pedig ijesztgetések, meg statisztikailag lehetetlen?
Hát jó, akkor itt a válasz azoknak, akik lepontoztak:
Vegyétek meg az egész kelengyét, meg mindent, sőt nem is kell várni vele, felesleges, már a pozitív teszt után is rögtön mehettek a Brendon-ba. Az is jó, ha még terhesek sem vagytok, vegyétek meg, amit láttok, nehogy 1000 forinttal drágább légy majd, ha szükség lesz rá. Az pedig nem létezik, hogy valaki elveszítse a magzatát terhesen, bárkitől hallotok ilyet, az kamu, csak kitaláció és ijesztgetés.
Csak ti, akik szerint ez ijesztgetés, nehogy úgy járjatok, mint az a nő, akiről írtam. Őt annyira megviselte a veszteség, hogy minden holmit, amit vett az udvarra kivitt és felgyújtott. Utána pedig két hónapot töltött a kórházban idegösszeroppanás miatt.
Kérdező, ahogy írtam, végső soron ez a te döntésed.
9-es.
Fogtam,hogy csak a kisagyat szeretne megvenni, nem is arrol beszeltem,de gondolom a "minden" hatalmas problemat jelent. Ha szerinted alapvetoen nem felesleges ugy vasarolni,hogy epp csak atlepted a 12.hetet, akkor rendben, szived joga igy erezni,de ettol fuggetlenul szerintem sok ember halalra unna magat otthon ulve "minden" vagy csak egy kisagy felett, honapokon keresztul. Foleg ha rajta van a vasarolhatnek mindenaron es mar nincs mit megvenni. 😀
13-as! Teljesen igazad van!
Kérdező! Én személy szerint a 20. hét után kezdtem el szépen lassan mindent megvenni, és a végére hagytam a kiságyat. Te pedig vedd meg nyugodtan most, ha szeretnéd. Nagyon boldog babavárást kívánok!
Én is anno a végére akartam hagyni minden nagy bevásárlást, ugyanígy babonából... aztán végül 19 hetesen elküldtek a COVID miatt táppenzre, otthon voltam, unatkoztam, böngésztem a netet. Akciós volt a légzésfigyelő, megrendeltem, akkor már mellé vettem 2 takarót is. Kinéztünk egy babakocsit online, elmentünk személyesen megnézni, aztán végül meg is vettük.
Kiságyat, pelenkázót kinéztem, de a COVID miatt kb leállt a szállítás, 1-2 db érkezett havonta az üzletekbe, amik persze elkeltek, mire oda jutottam, h megrendeljem. Így ezeket nagy nehezen az utolsó pillanatban sikerült beszereznünk. Összerakva viszont akkor lett csak, amikor én már a kórházban voltam.
Ruhákat is rendeltem már előre, kimostam őket és el lettek addig csomagolva.
Valóban, nem ezen múlik, hogy lesz-e baja, de benne van az emberben. Ettől függetlenül nincs összefüggés, vedd meg, amit mar mos tudsz/akarsz nyugodtan.
Én már a pozitív teszt után vettem a kis zoknikat, rugdalózókat :D
Ha örömet okoz neked, hogy megveheted, nyugodtan. Ronda dolog vetéléssel, magzathalállal riogatni egy terhes nőt, de ezt az előttem lévők kivesézték.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!