Szarul érzem magam emiatt, jogosan?

Külföldön élünk, van egy fél éves babánk, a férjem reggeltől késő estig dolgozik, általában a furdetesre ér haza. Nagyszülők nincsenek, sem barátok itt. Egyedül vagyok mindenre, mindenféle segítség nélkül. A kislányom az állandó velem lettol borzasztó anyas, az apjával szinte semmit sincs el, így hétvégén is én vagyok állandó szolgálatban. A férjem segítene, csak sajnos nem tud mert a kislányunk csak keservesen sír ha vele van. Viszont néha néha szoktam hagyni hogy ő vigye el hétvégéken elaltatni, hogy legalább legyen egy szabad 20 percem, mert máskor nem tudok csak úgy én is megpihenni. Viszont ettől borzasztóan érzem magam, hogy hallom ahogy üvölt az apjával.