Tudom mi a szeparációs szorongás, de hogyan kezeljem? Már wc-re sem tudok kimenni, mert csak sír, ha nem vele vagyok egy légtérben. Mit tegyek, vagy mit ne?

Ami sztem a legfontosabb, maradj türelmes és nyugodt. Beszélj hozzá sokat, semmiképp sem sajnálkozó hangon, mond h anyának van dolga és néha nincs szem előtt, de hamar visszajön. Fokozatosan alakítsd ki, h egyre messzebb és tovább vagy távol tőle. (percekben és max helyiségekben értem)

Mi sokat játszottunk kukucs-játékot (kendő mögé bújva, majd az ajtó mögé bújv)a. Most is van úgy h rossz passzban van és wc-re is alig enged, ekkor mesélem h hova megyek, mindjárt jövök, és ott is kommentálom úgy h hallja de nem lát. Mikor visszamész, mondd el újra h lám anya itt van ahogy megígérte. Mindezt vidáman játékosan, az is tereli a figyelmét, és nem azt erősíti benne, h rossz ha anya nincs ott. Meg kell tanulniuk, h bízzanak abban h anya visszajön, nem megy el örökre. És ne ijestd meg azzal h kiosonsz análkül h tudná, mert hamar keresni kezd. Kitartás, remélem segítettem picit. (11 hós kislegény anyuja)

Egyetértek az elsővel.

Közöld a babáddal, hogy neked most ki kell menni pisilni, hajat mosni, mosogatni, stb, tedd körbe játékokkal, köszönj el tőle, és ahogy megígérted, térj is vissza időben. Persze neki nincs időérzéke, de ha azt mondod, hogy pisilni mész, akkor ne tűnj el 1 órára. Ha visszatérsz, akkor köszönj neki, helló megjöttem, már itt is vagyok. Ha sír, ne ess kétségbe, nem kell egyből "sajnálni". Ne lássa azt rajtad, hogy te rosszul érzed magadat attól, hogy ki kellett menned vécére.

Hidd el meg fogja szokni, hogy néha eltűnsz, és megtanulja, hogy vissza is térsz.

Fontos, hogy leszoktasd magadról, különben eljutsz odáig, hogy nem tudsz majd se takarítani, se főzni, se lépni hármat egyedül.

Ja és amíg egyedül hagyod, addig biztos helyre rakd, szóval ne az ágyra, mert onnan legurulhat, hanem tedd le a földre, vagy járókába, vagy kiságyba.

Előbb utóbb megtanul mászni, és úgyis menni fog utánad, ha akarod, ha nem :)

Kitartás, türelem.

Mi is itt tartunk. Az enyém nem mászik utánam, pedig tud mászni. Én úgy szoktam, hogy szolók neki, hogy anya most pisilni megy. És elmegyek. Ha sír, hát sír. Vagy a konyhából belátni a nappaliba, de ha csak kihajolok. Ha halom hogy sír, akkor beszólok neki, h itt vagyok, megvárom míg megtalál a szemével, majd eltűnök megint.

Szintén 7,5 hós

tudom milyen nehéz ez, a én fiam (bár az szerintem még nem a szeparációs szorongás volt, nem tudom) de születésétől fogva 7 hós koráig (amíg nem tanult meg kúszni) csak és kizárólag az ölemben nem üvöltött, jobb napokon azt is elviselte,ha mellette ültem, de ha kimentem pl wc-re, fogat mosni, kivenni a sütőből a kaját stb... üvöltés, üvöltés... én már totál kivoltam.

Azt kell mondjam, hogy nekem ugyan semmit sem ért az, ha nyugodtan elmagyaráztam, hogy mennem kell... 7 hósan le se tojta mit beszélek hozzá, nem is értette, vagy nem érdekelte, egyszerűen csak azt akarta, hogy vegyem fel és kész. Megpróbáltam fokozatosan, így is úgy is, szoktatni hogy ne legyen állandóan kézben, de hónapokig semmi eredménye nem volt, azokat az időket kivétel nélkül mindig végigüvöltötte... Aztán akkor lett jobb mikor megtanult mászni, így már le tudta kötni magát, na persze most is jön utánam mindenhová (1 éves) és üvöltés van ha pl a járókába teszem, sőt pár napja csak nálam akar lenni, bárki próbál játszani vele, sírva nyújtogatja a kezét felém, azt hiszem nála ez most a szeparációs szorongás.

Szóval amit tanácsolni én tudok az csak annyi, hogy próbálj meg ne kiborulni idegileg, sajnos vannak olyan babák (pl az enyém) akiknek bármit magyarázhatsz így is, úgy is addig sírnak amíg fel nem veszed őket. Próbálj meg amennyit csak lehet a közelében lenni, de azért wc-re nyugodtam menj ki. Ha sír, hát sír, próbálj meg emiatt ne görcsölni, azért pisilni neked is kell!! Napi 24 órában foglalkozol vele, pár perc sírástól semmi baja sem lesz (az enyémnek sem lett :)))