Elvállalnátok egy 5 éves kislány felvigyázását egy héten 2-szer, a saját 1 év alatti babátok mellett?
Először mond meg az anyukájának, h szeretnéd kipróbálni, h bírod (ő ne legyen ott)
Legfeljebb visszatáncolsz, ha annyira dúrva a kislány.
Lehet, hogy csak az anyjával ellenkezik, egy idegennel szemben máshogy viselkedik.
Rád sem hallgat, vagy csak a szüleivel szófogadatlan?
Ha erélyes vagy, határozottan fellépsz ha nem fogad szót rosszalkodik akkor nyugodtan elvállalhatod. Hozzám 2 szomszéd kislány járt fel naponta reggeltől estig ebéd után mentek haza míg lányom aludt, de alvás után már jöttek:) este 7 kor mentek haza. Reggel reggeliztek a lányommal, együtt mentünk boltba sétálni tolták a babakocsit, míg főztem szórakoztatták a gyereket, játszottak vele, segítettek pelenkázni öltöztetnietetni megtörölték a száját evés után, játszótéren homokoztak vele hintáztatták, nagyon jól elvoltunk de kezdődik nekik a suli ovi vége a jó életnek:) 4 és 6 évesek.
Két nagyon eleven gyerek, de halgatram rám, amikor rosszalkodtak rájuk szóltam elmagyaráztam mit miért nem szabad. Ne cipeljék a gyereket mert elesnek vele, járdán belül sétáljon stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!