Hamarosan megszületik a tesómék kislánya. Mit vegyünk neki?
Sorsjegyet, sokat. Amit nyer, az az övé.
A gyereknek nem kell semmi a szülőknek mondjuk mindig jól jön egy csomag pelenka, vagy valami fürdetőlepedő (ezt legalább sokáig használják), esetleg ágynemű.
Ruhát nem érdemes venni, hamar kinövi, lesz belőle sok.
Játékot megint nem, mire tárgyakkal játszik majd, lesz belőle egy vödörre való, eggyel több, vagy kevesebb nem számít.
Vagy lehet csinálni a szülőknek kis kártyácskát 5x2 óra gyerekfelvigyázás szöveggel, (beválható leghamarabb a gyerek féléves korától). Semmi másra nem fognak vágyni, csak egy kis szabadprogramra!
Mi inkább megkérdeztük, hogy mire lenne szükségük. Így jobb volt, mert nem vettünk semmit, amiből már volt kb 200, viszont kaptak egy olyat, amire vágytak, de már nem volt rá pénz.
Amúgy sterilizáló cucc volt, vagy mi, nem értek annyira hozzá. Plusz a gyereknek vettünk egy babaszőnyeget, vagy minek hívják, ami színes volt, tele volt érdekes dolgokkal, meg még volt hozzá egy boltív is, amire lehetett rakni mindenféle csüngő cucckat.
Igazándiból ő már a 2.gyerekük. A kisfiuk már 3 éves. (ő a keresztfiúnk)
Nem szeretnék fölösleges dolgot, tucatdolgot sem. Inkább ilyen igazi meglepit. Megkérdezni sem akarom őket, mert azt szeretném ha nekik is meglepi lenne...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!