Baj, ha előbb áll, mint ül?
Sziasztok!
Kislányom tegnap töltötte a 8 hónapot, és kb. egy hete felhúzza vagy feltolja magát álló helyzetbe minden mellett, ami ehhez optimális magasságú neki. Viszont nem ül és nem is mászik. Fénysebességgel kúszik, abban profi. Illetve hintázik kutyapózban már kb. egy hónapja, az nagyon megy, de nem indult még el mászva belőle. Ülve ha full mozdulatlan lenne, talán megmaradna, szóval nem nyeklik-nyaklik már, szép egyenes háttal ül. De ahogy egy picit is mozdul a feje valamelyik irányba, már viszi is a "lendület", és eldől arra, magyarán nem tud még egyedül, támasztás nélkül ülni.
Nem probléma, hogy állni meg már tud? Amúgy második gyerek, van már egy fiam, de ő nagyon gyors mozgásfejlődésű volt, 6 hónaposan már ült és mászott is, 6,5 hónaposan pedig felállt, szóval nála nemigen állt elő ilyen helyzet, ez most nekem teljesen új.
Illetve, akinél esetleg hasonló szitu volt, mikor tanult meg ülni is a babája az álláshoz képest?
Köszi a válaszokat.
9.ja írtam is hogy vigye el ha akarja, de az egyik "gyermekpszichológus" azt írja biztosan nem jó, a másik azt, hogy kötött, a harmadik hogy hypoton.
Valószínűleg semmi baja a gyereknek.
Vigyel el, doki megmondja.
11, tényleg gyermekpszichológus vagyok, esetleg küldjem el neked emailben a diplomámat vagy szerezzek neked munkáltatói igazolást, hogy tényleg a szakszolgálatban dolgozom? :) Nem vagyok gyógytornász se ilyesmi, tehát szakember se ebben, de azt tudom, hogy a nem megfelelő mozgásfejlődés később bajt okozhat. A gyereket nem látjuk, nem tudjuk megmondani mi a baja, az is lehet, hogy tényleg semmi. Én a saját gyerekemet is elvittem, pedig neki semmi baja nem volt tényleg, csak le akartam csekkoltatni. Inkább, mint hogy később legyen bármi gondja, amit a nem megfelelő mozgásfejlődés okoz.
Igen, mi is azt mondjuk, hogy vigye el a dokihoz. :)
Nana, nem összeveszni! 😀
A védőnőt természetesen meg fogom kérdezni, pont holnapra beszéltük meg, hogy hívni fog, akkor felhozom a kérdést. Csak kíváncsi voltam addig is, hogy másnál, aki hasonló cipőben járt, hogy alakult. Egyébként nem vagyok megijedve, szerintem sincs semmi baja, de nyilván ha ő is azt mondja, hogy inkább vigyem el, akkor biztos elviszem.
Köszi a válaszokat amúgy mindenkinek, részemről ment a zöld, nem pontoztam le senkit.
Ez teljesen rendben van, nagyon sok gyerek előbb áll, mint mászik.
Mindkét gyerekemnél így volt. Első megkésett mozgásfejlődésű, 13 hónaposan állt fel, 14 hónaposan kezdett mászni. Vele folyamatos kontroll alatt álltunk, 3 hónapos kora óta rendszeresen látta neurológus, neuropszichológus, heti szinten 4 gyógytornász... egyik se kötött bele ebbe a sorrendbe, nem tartották cserének.
Második gyerekem szintén ilyen sorrendben sajátította el, csak 7,5 hónaposan állt fel (előtte 6 hónaposan kezdett kúszni), 8 hónaposan kezdett mászni, 8,5 hónaposan ült ki. A nagy miatt őt is látta gyógytornász. Fel se merült hogy gond.
Kérdeztem valamit, mert érdekel, erre lepontoztok.
Nem állítottam semmit. A megértést igenis növeli a kérdés és az arra kapható válasz, amit addig senki nem taglalt.
Köszönöm, hogy nem vagytok hajlandóak emberi kommunikációra. Ez a megerősítés azt sugallja, semmit ne vegyek komolyan, ami itt folytatódik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!