Bababarát tökfőzelék recept 11 hónaposnak?
Feldarabolom a főzőtököt, majd 1 kanál forrósított olívaolajon pár percet párolom. Mostmár teszek bele egy picike sót is, így levet ereszt és jól lehet párolni. Amíg volt kapor, azt is tettem bele. Pár perc párolás után teszek rá egy kanál lisztet, összeforgatom, majd a megfelelő állagra vízzel felöntöm. Így főzöm puhára.
Vagy olajon párolás után felöntöm vízzel és fél pohár joghurtba elkeverek egy kanál lisztet és ezzel besűrítem.
Mikor melyikhez van kedvem.
Utána pedig turmixolom. Még mindig pépesre. Mi is 11 hósak vagyunk.
Remélem segíthettem.
Jó étvágyat.
Kedves Utolsó! Nem az volt a kérdés, hogy kell-e még neki bababarát főzelék v. sem. Semmi közünk hozzá, hogy milyen idős koráig fog a kérdező bababarát módon főzni a babájának.
Én is így teszek, megvan rá az okom és hiszem, hogy jól csinálom. Mégsem hurroglak le, hogy hogy mersz a 11 hónapos babádnak olyan ételt adni, amit ti is esztek. Én elfogadom mások nézőpontját is. Tégy így te is.
Bocs, ha eltúloztam, lehet h. nem így értetted, de elég nyersre sikerült a válaszod és abszolút nem nyújtottál a kérdezőnek segítséget!
2. voltam.
Köszönöm szépen a válaszokat! Már ott rotyog a tűzhelyen, úgyhogy remélem ehető lesz a végeredmény. (legalábbis kisfiam szerint) :)
Kedves 3. válaszoló: azt hiszem nem igazán értetted mi a kérdés... És hogy minek bababarát? Nem tudom mikortól lehet ecetet adni babáknak, én nem teszek semmibe, a saját ételembe se. És mint írtam, tejszínt se akarok bele tenni MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ MÓDON. Ez bizonyára szerinted is magától értetődő. Nem igazán értem mi a problémád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!