Kinek mikor kezdett el kúszni, járni és beszélni a gyereke? Ki mikor kezdte a hozzátáplálást?
7 hónaposan négykézlábra állt, elkezdett mászni, kiült a fenekére, majd felállt a kanapé mellett - mindezt 1 hónap alatt. Nem kúszott, viszont nagyon sokat mászott.
14 hónaposan kezdett önállóan járni, addig mindig kapaszkodott a falba, székbe, asztalba, és sokat mászott. Soha nem fogtam a kezét, nem vezetgettem.
2 évesen néhány szónak az elejét mondta, és hümmögött, de mindent megértett, megcsinált, amit kértünk tőle. 2 év 3 hónaposan elkezdett rendes szavakat mondani, 1 hónappal később rövid mondatokat mondott. Most 2 és fél éves és összetett mondatokban beszél, mondja utánam a verset, jól ragoz.
5 hónaposan kezdtem hozzátáplálni.
Én azt vettem észre, hogy ő olyan típus, aki sokáig megfigyel, nem gyakorol, viszont amikor már biztosan érzi, akkor nagyon ügyesen csinál valamit. Így volt az önálló járással is. 14 hónaposan kezdte el ugye, de nagyon ügyes volt, nem esett - kelt.
Az még nem kúszás 🙂
A forgás lehetséges, de ilyen piciként jelentheti azt, hogy kötött az izomzata, vagy a nagy feje lehúzza hasról hátra. Nézzetek utána a bizti kedvéért.
A kúszás kimaradt (vagyis kb 10 hónaposan jött rá hogy kell)
6 hónaposan felült és mászott.
7 hónaposan felállt és pár napon belül lepegetni kezdett a bútorok mellett.
8 hónaposan már elég fürgén ment a bútorok mellett.
És most 10 hónaposan próbál elindulni. A kezével csak mutatóban támaszkodik, ügyesen sétál ha fogjuk a kezét, de elindulni egyedül még csak kétszer sikerült egy lépésre.
(nem volt kérdés, ezért le leszek pontozva, de azért megemlítem, kezdesz vele, amit szeretnél: ezekkel többet ártasz mint használsz, mivel olyan dolgot erőltetsz, amire magától nem lenne képes. Ráadásul teszed mindezt egy puha felületen. A szabadmozgás feltételeit biztosítsd neki és ne tegxél semmi mást)
3 hónaposan forgott
5,5 hónaposan kezdett kúszni
7,5 hónaposan mászott és kiült
8 hónaposan lépegetett bútorok mellett
9,5 hónaposan mondta ki az első értelmes szót "cica" (azóta is az egyetlen ilyen)
10,5 hónaposan indult el önállóan és rá egy hétre egyedül áll fel.
Most itt tartunk épp.
1 hónaposan?! 😂😂😂
Először is. 1hónaposan még 1000%, hogy nem forog a gyereked. Az enyém 3hósan fordult át, és ez ritkaságnak számított, mint a fehérhollo.
Másodszor hason a fejét nem emeli meg, egy 1 hónapos, nem hogy már kússzon...
Harmadszor, nálunk a gyógytornász pont tiltotta ezt, hogy így "tornáztassam" a gyereket, mert több kárt csinalsz ezzel, mint hasznot.
A kúszásra nem emlékszek, de időben kezdte.
Járni 14 hónaposan kezdett, 11 hónaposan állt fel.
Beszélni 3 évesen kezdett el, addig csak gagyogott.
A hozzátáplálást 4 hónaposan kezdtem volna a gyerekorvos és a védőnő tanácsára, de nem volt érett rá még a lányom.
Amúgy igény szerint szoptatott kislány volt, megkésett beszédfejlődésű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!