Kinél mikor vált határozottan könnyebbé a babázás?
Van egy 3 éves kislányom és emlékszem, hogy vele a 8-9 hónapos kor volt a legkönnyebb. Szépen sorban váltottuk ki az étkezéseket, kialakult egy napirend, kétszer szopizott éjszaka, nagyon sokat eljátszott egyedül, rámolt, molyolt, játszottunk sokat együtt.
A második baba 6 hónapos és nagyon nem látom az alagút végét. Nincs napirendje, mert össze-vissza kel fel reggel, éjszaka is előfordul, hogy teljesen felébred, rengeteget nyüglődik, utálja a babakocsit és már a hurcit is (így gyakorlatilag a 4 fal között vagyunk), és úgy érzem, hogy semmilyen próbálkozásra nem reagál pozitívan.
Tényleg ennyire különbözőek a babák? Van, hogy csak évek múlva lesz könnyebb? Nálatok hogy alakult?
Persze, hogy ennyire különbözőek, de itt szokás azt hinni, hogy nem azok, csak az egyik megfelelően van gondozva/nevelve, a másik pedig el van rontva.
Nekem a már születése óta extra nehéz eset gyerekemmel sosem lett könnyebb, csak más formában nehéz. 2 hét múlva lesz 6 éves, már rég nem remélek semmi jót, azt tartom szem előtt, hogy mindig van lejjebb, mindennél lehet nehezebb, rosszabb.
A lányommal fél éves korától lett könnyebb
Most 1 éves,szintén minden rendben van
Persze a fogzás éjjelente bezavar,mig át nem töri a fog az inyét
Mások azt mondják nagy szerencsém van,hogy ilyen kislányom van,nagyon nyugodt természet,kis felfedező,nem vettem még észre,hogy hisztizne
Szófogadó is,ha azt mondom nem,akkor megérti
Nálunk nincs a fiókon extra védelem,tudja hogy nem szabad kihúzni,és nem is megy oda
Remélem igy marad 😄 ha nem akkor állok elébe
Átlagos gyerekem van. Nem mormota, de azért alszik, sokat elvan egyedül is,de azért igényli is a társaságomat. Ejjel 1x kel. Nekem 2 hónapos korától könnyebb vele, addig óránként kelt éjszaka, fájt a hasa, nehezen kakilt, alig tudtam vele elindulni valahova.
Én mindig, mindent mondok neki kis korától, megbeszéljük,mi lesz, hogy lesz,sokat segít, hogy ráhangolódok,bizonyos dolgokat ráhagyok. ( pl hogy hurcit akar e vagy babakocsit, hagyom,hogy etetésnél is próbálgassa a kanalat, hogy megnézze kézzel, milyen az étel,hogy felfedezze a dolgokat)
Vicces, mert épp ma gondoltam rá mennyivel könnyebb volt vele picinek.
Olyan három hónapos koráig lépten-nyomon elaludt, tök sok mindent tudtam tőle csinálni, mert egy óra ébrenlét után kidőlt.
Most 4,5 hós és kezdi minden érdekelni, mindent látni akar, csak függőlegesen fogva jó neki, nem nagyon van el magában, nonstop szórakoztatni kell, öntudatra ébredt a skynet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!