Hogy fogadtátok el, ha nem lett olyan nemű gyereketek, mint szerettétek volna? Van bennetek hiányérzet vagy irigység?

Szerintem aki "retteg" attól, hogy egy bizonyos nemű gyereke szúlületik, az várjon még a szüléssel.

Én is nagyon szerettem volna lányt, fiú lett, átállt az agyam, és ugyanúgy örültem. Mikor a második gyerek szóba került már azon is gondolkodtunk, hogy legyen a neme meglepi, mert annyira mindegy. Nem baj, ha valami felé húz a szíved, de ha rettegsz ettől, akkor ne szülj!

A környezetemben mindenki a lány babákért volt oda. Bár anyám a bátyámtól teljesen el volt ájulva, folyton a lány babákat mondta, hogy milyen aranyosak, neki jobban tetszenek a lányok, stb... és nem ő egyedül mondta ezt. Szóval nálunk ez volt divat a családban.

Aztán barátnőmnek fia lett. Még akkor is az jutott eszembe, amit itthon mondtak, hogy egy lány mennyivel cukibb lett volna neki. Aztán végignézhettem a kapcsolatuk kezdeti alakulását és megláttam, hogy milyen csodás lehet egy anya-fia kapcsolat. Na onnantól én is vágytam rá, felnyílt a szemem :)

Most várjuk az elsőt, és én kértem, hogy ne tudjuk meg szülésig, hogy milyen nemű, mert egyáltalán nem érzek már egyik nem iránt sem nagyobb szimpátiát. Ez pedig így nagyon izgalmas :)

Ezt az indokot, hogy "férfiként könnyebb érvényesülni a világban", komolyan mondom, nem értem, mi ez, középkor? Aztán még csodálkozunk, hogy a nőket még mindig hátrányosan megkülönböztetik, hiszen a 21. században még sokan így gondolkodnak, hogy a férfi könnyebben érvényesül..szomorú. Ha lesz gyerekem, akár fiú, akár lány, biztos, hogy erre fogom nevelni, hogy nem lesz attól még senkinek privilégiuma, mert férfi...

Nekem még nincs gyerekem, de nálam ez igazából váltakozik, volt olyan időszak, hogy fiút szerettem volna, most inkább lányt szeretnék, de ez sose fajult el odáig, hogy a másiktól "rettegnék". Most is bár inkább kislány felé húz a szívem, ugyanúgy örülnék természetesen egy kisfiúnak is, mindkét kapcsolat más és más, nem jobb vagy rosszabb...meg aztán ha az ember tovább vár egy babára, idővel teljesen mindegy lesz neki, magamon is ezt érzem.

Nekem van egy 8 éves lány és egy 3 hónapos kisfiú.

Lányos anyuka vagyok így elképtelni sem tudtam mit fogok csinálni egy fiúval. Teljesen más volt. Rákészültem az uh-n a lányra. Közölte a doki, hogy kisfiú. Azt sem tudtam mi legyen a lányom után egy csomó rózsaszín ruha és játék megmaradt. Elajándékoztam. Mostanra már megszoktam, hogy a fiús holmik közt válogatok. 😁

#14

Szomorú, hogy észrevesszük a nyilvánvalót? Lehet, hogy a mikrokörnyezetedben nem így van, de ha körülnézünk a világban, azért észrevesszük, hogy egy férfi központú társadalomban élünk. Elég a munka világába kikacsintanunk, egy nőnek jobban kell teperni ugyanazért, mint egy férfinak. Senki nem mondta, hogy ez jó. Attól még így van.

Fiut szerettem volna mindig is, mert altalaban a fiukkal mindig jobban kijottem. Mikor nalunk kiderült, hogy kislanyt varunk, atvaltott az agyam, es rettento boldog lettem. Mar kozel 4 honapos, es imadom! Igazi kiscsaj. 😍 El se tudnek kepzelni magamhoz mar egy fiut, es remelem, hogy a kovetkezo gyerekunk/-ink is lanyok lesznek.

Tesomeknal fiu lett, rettento hisztis, nyugos, allandoan bombol. Mar csak ezert se akarnek fiut most mar. Egy lanynal ez nem lenne olyan feltuno (nyilvan gyerekkori adottsag), de ot meg a sajat apja is hisztipannanak hivja.