Volt babaszobátok, vagy veletek aludt a baba?
Még nem született meg a baba, csak gondolkozunk hogyan rendezkedjünk be az érkezésére.
A nappalin túl két pici szobánk van. Az egyik a hálónk, a másik jelenleg gardrób funkciót lát el leginkább. Már a kezdetektől úgy gondoltuk, hogy ez lesz a gyerekszoba. Az első babánkat várjuk és nem tudjuk hogy lenne okosabb. Két lehetőség van.
1. A háló sarkában minimális bútor tologatással elfér a kiságy. Így velünk lenne, viszont a pelenkázó és a cuccai a másik szobában kapnának helyet. Ez igényli a legkisebb módosítást és anyagi ráfordítást, viszont aggódom, hogy a férjem hogy viselné az álmatlan éjszakákat úgy, hogy korán kel és sokat vezet a munkája során. Egy kicsit szűkösen lennénk, de elférnénk.
2. A gardróbot kipakoljuk és csinálunk egy igazi kis babazugot. Előnye, hogy az éjszakai ébredésekkel nem zavarjuk a férjemet, meglenne a baba saját kis zuga. Hátránya, hogy a hálónkba egyedi gardrób szekrényt kellene gyártatnunk, hogy elférjenek a cuccaink. Ezt később egyébként is meg kellene tennünk, szóval az anyagi vonzat max eltolodna picit.
Nektek mi a véleményetek? Nálatok hogy van/volt?
Érdemes már most kialakítani neki a saját szobát, vagy ráér szerintetek később?
Legyen gyerekszoba, de én úgy csinálnám, hogy nekem is legyen ott egy heverő amin kényelmesen meg tudom etetni, vagy akár be is aludhatok, ha úgy adódik. Márpedig eleinte elég sokszor úgy fog adódni. Kivéve persze, ha az 1%-ba fogsz tartozni, ahol a baba végig alussza az éjszakát a kezdetektől kezdve. :)
A másik gondolatom. A mi gyerekeink egy szobába voltak velünk. Az első nyekkjükre azonnal felkeltem, már vettem is magamhoz etetni őket. A férjem sokszor észre sem vette, hogy az éjjel 5x is keltek akár. Ez nekem volt a legkényelmesebb, hiszen én keltem hozzájuk mindig, nem akartam zombiként egyik helyiségből a másikba járkálni. Ha jó alvó a férjed, lehet őt sem fogja zavarni, hogy babázol.
Nálunk az volt a terv, hogy egy szoba, külön ágy. Ehhez képest a mi ágyunkban alszik a lányunk 3 hetes korától, most másfel éves. Mostanság elkezdte mutogatni az addig gyűlölt kiságyat, hogy "ott pihen baba", emiatt pont a napokban fogjuk ifjúsági ággyá alakítani, berendezni és elkezdeni odaszoktatni.
Hat hét múlva születik a kisfiam, neki babaöblöt szeretnénk. Ez az egy ágy nekem elég volt 1x, ellenben életmentő volt, mert a lányom gyakran ébredt, csak mellen aludt el, és a legkisebb mozdításra fekébredt.
Amúgy jelenleg nincs szobánk, mert az egyik hàló a mienk, a másik a párom fiáé, aki ugysn 3 hetente jön 7vegére, de nyilvan nem altathatok egy kamaszfiút egy fél éjjel ordító csecsemővel.
Két szinttel lejjebb van még szobánk, de oda akkor akarunk lemenni, ha a kicsik már ellesznek fent ilyen messze tőlünk, nem esnek le a lépcsőn, jól alszanak, vagyis kb 2 év mulva.
Ez persze nem ideális, de ez van.
Nagyon sokat lehet tervezgetni, a lényeg hogy szerintem ne hallgass senkire csak magadra hogy Te hogy szeretnéd és hogy nektek hogy lenne a jobb!! A Ti életetek, a Ti donteseitek.
Mellesleg, nekünk 570 m2 és házunk van, inkább már villanak mondanám. ( külföldön élünk)
A háló kB 40 m2, és abból nyílik egy saját kis öltöző szoba, kB 15 m2. Nálunk abból egy gyönyörű szép baba szoba lett, mindent tökéletesen berendeztem. Aztán Meg született a pici, és kB 3x aludt eddig a kiságyban. Először a kiságyat tettük át a hálóba, úgy se akart elaludbi semmi pénzért, úgyhogy kB 1 hónapos korától mellettem alszik. Valahol teljesen érthető!
9 hónapig a testedven élt, hallotta a szívdobogásod. Érezte minden egyes rezdulesed, és persze elhiszem hogy Te is ( és en is) szeretnél egy kis nyugalmat majd néha, valamint a paródra is figyelemmel szeretnél lenni, de sokszor teljesen máshogy alakul mint ahogy azt az ember eltervezi.....
A kisagyrol annyit, hogy az én fiam most 9 hónapos és kB 1 hónapja szoktattam át. Meg mindig a mi szobánkban van, de legalább külön ágyban. Az első időszak a baba számára is nagyon nehéz, minden új, csak sajnos ez a trend manapság hogy a babát egyből taszitsuk ki a halobol és magunk mellől, legyen saját szobája... Szerintem a saját szoba meg picit raer....
Minden jót, könnyű szulest kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!