Anyukák ti hogy biirjátok? Mennyit segit párotok a baba nevelésében? Kisbabára gondolok. (2honapos baba anyukája)
Kezdettől fogva eteti reggel és este egyszer, ha kellett éjjel szintén egyszer.
Este ő fürdeti, mert elég erősen kell fogni.
A bevásárlásokat mindig ő intézi, főleg, hogy csak hipermarketben vásárolunk, babaruhát persze együtt.
gyakorlatilag semmit, néha játszik vele egy félórát, míg gyantázok vagy hajat festek, mert azt nem tudok gyerekkel. ez havi szinten kb. 2x1 óra.
de eddig is ilyen volt, különösebben sose segített a házimunkában. amikor megszültem, az első pár nap ő mosogatott, mosott, teregetett, de ez tényleg nagy szó volt nála.
Nekem szerencsém volt, mert kezdetektől fogva besegített mind a házimunkában, mind a babával. Én császárral szültem, az első két hónapban úgy kímélt, mint a hímestojást, már én éreztem rosszul magam, hogy mindent megcsinál helyettem. Ő a szabadságát is úgy időzítette, hogy az első hónapban együtt lehessünk otthon, így nagyon sokat tudott a babával is foglalkozni. Az első perctől kezdve ő fürdette és pelenkázta is ugyanúgy, ahogy én. Amióta hozzátáplált, ugyanúgy eteti. Ha én valahová szeretnék kimozdulni, akkor szívesen vigyáz rá, még mikor picike is volt, simán megoldott volt, hogy akár több órára elmenjek bevásárolni vagy találkozni a barátnőimmel, tejcit lefejtem előre, ő meg üvegből megetette szépen a babát.
Szóval nekem nagyon nagy szerencsém van, nekem sokat segít a mai napig itthon. Pedig ő is dolgozik, sokat túlórázik, itt van még a kerti munka is, és mégis szakít rá mindig időt, hogy a picivel lehessen. Ő mindig azt mondja, hogy ez neki nem fáradtság.
6-6 ig melóban volt. Este együtt fürdettük, utánna én felöltöztettem szopizott, majd vagy én vagy ő elringatta. Éjjel az kel hozzá aki hamarabb meghallja, kihozza és valamelyikőnk megetette. Hétvégente együtt megyünk vásárolni, most már 17 hónapos leviszi a játszótérre olvas neki. Ha megkértem kitakarított, elmosogat tereget vasal, mindenben segít! Mondjuk etetni nincs türelme mert nem mindig kell neki a kaja, vagyis minden más jobban érdekli játszana lomolna, de én addig megyek utánna míg meg nem eszi.
Mondjuk azért ő csak dolgozik, én meg egész nap otthon vagyok, egyik alvás időben aludtam a lányommal, másik alvás időben oda raktam a kaját mosást kiteregettem elpakoltam, minden nap egy helyiséget letörölgettem felporszívóztam, nem volt soha gond a házimunkával, első hónapban igényeltem a segítségét mert császár után nehéz volt felkelni egyedül szoptatàs után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!