Mennyi időd jut (mikor, mit, hogyan) a pici 1-3hónapos babádra a kicsit nagyobbacska alig 2éves (környéke) gyerkőcöd mellett?
Nekem gyakorlatilag semennyi, épp csak ami muszáj.
Most már 6 hónapos, már több figyelmet kikövetel magának, de az első hónapokban őt tényleg csak elláttam,etettem, aztán letettem aludni. Nálunk a nagy (2 éves) egyszerre legalább 3 embert leköt, így én egyedül nehezen bírok vele.
Persze mindent meg lehet (KELL) oldani valahogy. És azért idővel a gyerekek is megtanulják, hogy más is van a világon rajtuk kívül. Pár hónap kicsit nehéz, de aztán összenőnek és jól ellesznek, lehet majd játszani-foglalkozni velük együtt is.
Ez tök természetes.
Nálam a nagy most 26 hós, a kicsi 5 hós.
Én is csak elláttam a kicsit, igaz sokat aludt. Most már jobban igényli a társaságot. Néha a nagyot "ráersztem", akkor puszilgatja, szeretgetni, énekel neki, kicsit elvannak, amíg mondjuk fél szemmel rájuk lesve teregetek. Egy vigaszom, hogy dédimamánál minden nap eltölt legalább egy órát, ő addig csak vele foglalkozik, énekel neki, játszik vele. Tudom, ő is így meg fogja kapni ugyanazt, mint annó a nagy:.) Amúgy sajna sokszor a kicsi vár a naggyal szemben, de egyszer azt olvastam, hogy " a nagy már emlékezni fog rá, ha nélkülözöd, vagy sír, a kicsi még nem"- és ezt nagyon megjegyeztem, mert igaznak vélem.
Tarts ki, mások is túlélték már, és egészséges felnőttek lettek ilyen körülmények között is:-.)
Szia! 27 hónap van a gyerekeim között. A kicsi most 20 hónapos, a nagy majdnem 4 éves. Most már jó. Összenőttek. :) Amikor a védőnőnek kifejeztem abbéli aggályomat, hogy nem jut elég időm (tized annyi se ) a kicsire, mint anno a "nagyra", azt mondta, hogy emiatt ne aggódjak, ne érezzek lelkiimeret-furdalást. Ez természetes, de ne féljek, semmi baj nem lesz, mert a kicsi rengeteg mindent fog a nagytól tanulni. Igaza lett : a kicsi "magától" tanulta meg, hova kell a kabátját felakasztani, hol a játékok helye,stb. A lányomat megtanítottuk bukfencezni 22 hónapos korában. A fiam 20 hós, de 2 hónapja bukfencezik. :)
De kérdésedre visszatérve : kisbabaként kb. etetés - böfi - peluscsere, kb ennyi idő jutott rá.
Ahogy nőtt, úgy szoktam le az alsógatyák vasalásáról, rövidült az alvásidőm és éjjel főztem. Mostanra normalizálódott a helyzet, pont egyik nap gondoltam arra, milyen jó lenne, ha örökké így maradna minden. :)
Segítség lehet, ha találsz egy "szövetségest", egy másik kétgyerekes anyukát, akivel könnyítetek kicsit egymáson azzal, hogy a hasonló korú gyerkőcökkel "bandáztok". Pl. közös játszóterezés, amíg egyik anyuka figyel a "nagyokra", addig "babázhat" a másik. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!