Nem annyira bírom a babákat, lehet így gyermeket vállalni?

Hát, nézd, én nem trollkodni akarok, de szerintem jobb, ha babakorában megszereted, mert a 2 éves állandó balhét is túl kell élni valahogy. 😄

Amúgy tök igaz, hogy a sajátodhoz máshogy állsz már az első pillanattól.

Pl én, de a saját babámmal teljesen normális meg jó minden :)

Sőt én aki sose szerette a babákat és islolás korú gyereket akart most azt kívánom bár ilyen édes baba maradna sokáig.

Ajjaj nyitott szájjal szaladok a f..sz erdőbe, érzem :D

Jelen! És elmesélem, hogy hiába szerettem nagyon nagyon a kisfiam, én a karrierista nagyvilági nő POKOLIAN szenvedtem az első másfél évben. Elmondhatatlanul gyűlöltem otthon ülni egész nap, aminél jobban csak a többi kismama társaságát utáltam jobban (a sajatom előtt sose érdekelt a babázás, kisbabák, babás anyukák), úgyhogy ezeket a programokat is nagy ívben kerültem........ Vissza akartam kapni az életem és testem feletti önrendelkezési jogomat, depressziós voltam. Halálra untam magam miközben mégis minden idegszálam lekötötte a babára figyelés, csak éppen nem a jó és kreatív, hanem a zsibbasztóan monoton értelemben.

De az idő nem telik se lassabban se gyorsabban, bármit is akarunk, úgyhogy próbáltam jó anyukája lenni és teljesen félretenni magamat, próbáltam nem tudomást venni arról, hogy szenvedek a helyzetemtől. Bíztam benne, hogy ezek a dolgok el fognak múlni... és így is lett. :)

De például van egy hozzam hasonló barátnőm, akit semennyire nem viselt meg az anyaság.

Szóval Ja.. készülj a legrosszabbra és akkor maximum kellemesen csalódsz.

Ugyanúgy voltam mint az előző.

Sosem voltam ida a gyerekekért, csak azért vállaltam, mert a férjem nagyon szeretett volna, meg már elmúltam 30, a munkámat viszont annál inkább.

A terhességgel semmi bajom nem volt, mindent csinálhattam, a szülés az viszont borzasztó volt ( sürgősségi sászár lett a vége).

Hát mikor haza jöttünk én totális depresszióba zuhantam. Egyszerűen útáltam a helyzetet. Az otthon ülést, a gyerekbőgést (sajnos nagyon hasfájós volt), a kinézetemet szóval mindent. Ez hetekig tartott...

Most fél éves a lányom, teljesen elmúlt a depi, összeszedtem magam és rengeteget mászkálok vele.

Én tipikus az vagyok, hogy ha nem érzem azt hogy jól nézek ki, akkor az a hangulatomra is rányomódik. Már havonta járok kozmetikushoz, a körmeim is ápoltak és elkezdtem az alakomat is rendbe szedni.A türelmem az még mindig van, hogy olykor elfogy, de akkor jön apuka és elveszi egy kicsit. :-)

Soha életemben nem érdekeltek a babák, se a nagyobb gyerekek. Nem is volt a közelemben sose, se egy szomszéd baba, se rokon, se senki. Szóval azt se tudtam hogy eszik vagy isszák őket... De azt tudtam hogy szeretnék gyereket. Lett is. Most 1 éves, nagyon szeretem tényleg az életem értelme lett, de azért én is eléggé meg tudom szenvedni a monotonitást és hogy 24 órából 25-öt lenne a seg..gemben ha tehetné.

Én nem vagyok karrierista, viszont a hivatasom nagyon szeretem. És piszkosul vágyom vissza a felnőttek világába, ami baba mentes. Emellett persze ha csak egy másfél órás bevásárlásra elmegyek nélküle akkor már iszonyúan hiányzik, és lelkiismeret furdalásom van, mert nem vele vagyok. Szóval furcsa érzések ezek.. Ilyen az anyaság 😊