Hogyan emeljem ki a kádból nagylányomat?
Figyelt kérdés
Kislányom 2 éves, én meg 8 hetes terhes vagyok. Vannak elkerülhetetlen pillanatok, amikor bizony emelnem kell (játszótéri hinta, fürdés után a kádból). Hogyan csináljam, hogy ne legyen baj a babával?2010. júl. 12. 13:22
1/10 anonim válasza:
Nekem 3 éves a nagyfiam és már 3 hónapos a pici. Én úgy csináltam, hogy megfogtam a kezét, s mondtam neki hogy lépjen fel a kád szélére persze segítséggel, onnan meg csak lerakni kellett a földre. Emelni valamennyit kell, de mégsem annyit ha kivennéd a kádból. Gratulálok a babához!
2/10 anonim válasza:
Ha egyébként normális a terhesséed (elnézést,úgy értem hogy semmi ond nincs a méheddel, a tartó szövetekkel,szalagokkal,nincsen nyitva a méhszáj,stb...),akkor nem lesz baj ebből.Figyelj kicsit oda jobban,hogy ne úgy emeld,hogy feszüljenek az izmaid,és tényleg csak akkor amikor muszáj.
3/10 anonim válasza:
Szia. Én 5 nappal túlhordtam a második gyermekemet. Az első akkor volt 6 éves. Őt minden nap emelgettem, dobáltam, pedig 21 kg. Nem lett semmi baj, a babám olyan erős, hogy az ismerőseim is meglepődnek rajta. Szerintem ezzel együtt velem edzett. Semmi bajod nem lesz, főleg így az elején. Ne haragudj, de én 6 hónapos terhesen, az erdőn fát rakodtam a kocsira, pedig városi lány voltam. Nem kell kényeskedni, nem tudom a mai kismamáknak miért van ennyi nyavajájuk. Egy 26 éves anyuka
4/10 anonim válasza:
ha veszéleztetett terhes vagy akkor sehogy ne vedd ki inkább a párod járjon vele játszotérre meg ő fürdesse.
Ha nem vagy veszélyeztettet akkor atol nem lesz baja a kicsinek hogy egyszer egyszer felveszed a lányod.
Mikor én voltam szinte levakarni sem tudtam magamrol a lányom mindig kézben volt a fiam pedig egészségesen született.
Nem akarlak bántani de lényegtelen hogy veszed ki mert valamennyit akkor kell emelned.
5/10 anonim válasza:
Párodat kérd meg hogy este fürdés után vegye ki a vízből, ha veszed ki a hintából mondd neki kapaszkodjon a nyakadba úgy már könnyebb, de ilyen emelésektől nem szokott baj lenni, az szokott gondd lenni ha mondjuk valaki yan munkát végez terhesen hogy egész nap pakol árút feltölt stb. Naponta 4-5x megemeled még nem gondd!
6/10 anonim válasza:
Én ezt úgy oldottam meg,hogy a kád elé odaraktam a kis műanyag fellépőjét (sámli),aztán csak fogtam a kezét ahogy lépkedett.
7/10 anonim válasza:
Nálunk semmi extra nem volt emiatt. ugyanúgy megemeltem, feltettem a pelenkázóra, stb. 15 kg volt akkor. Félidősen nem emelgettem már, mert fájni kezdett a derekam.
8/10 anonim válasza:
én 4 éves voltam amikor az öcsém született, anyukám a fürdőszobai kukát tette a kád mellé, arról léphettem be, és baromi nagylánynak éreztem magam attól, hogy ezt meg kell oldanom, mert jön a tesóm! mondd el te is a lányodnak, mi a helyzet, és fogjátok fel játékosan, biztosan tetszeni fog neki. kifelé is a kuka volt a lépcsőm, persze anyu fogta a kezem.
9/10 A kérdező kommentje:
Köszönök minden választ.
Kedves 13.29-es válaszoló: nem vagyok kényeskedő anyuka :-) első gyermekemmel a terhesség utolsó napjáig dolgoztam, 5 hónapos terhesen egyedül festettem ki a lakást és rendeztem be a babaszobát.
Igaz, most a második babámmal valahogy parázósabb vagyok :-)
2010. júl. 12. 14:09
10/10 anonim válasza:
Ha komplikáció mentes terhességed van, nem lesz semmi bajod ennyitől. Én utolsó idős terhesen, nyári kánikulában, nyitott méhszájjal sem úsztam meg, az akkor egy éves kislányom emelgetését. Ettől se nem szültem meg hamarabb, se nem lett baja a tesónak sem. Nem megy az olyan könnyen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!