4,5 hónaposak alvászavar lehetséges?
Nézd, minden együttérzésem, de ezt nem megoldani kell, hanem túlélni ezt az időszakot. Minden anyuka átmegy ezen, hiszen mindenkinek elér a gyermeke a mozgásfejlődésnek ahhoz a szakaszához, amikor még álmukban is "gyakorolnak", ha még nem fordult át (későbbi szakaszokban majd a kúszás, mászás, felállás, elindulás előtt), akkor már az új mozgásra gyúr fejben, ha már megtanulta az új mozgást, akkor pedig gyakorolja, aztán majd ez is lecseng. Aztán jön a következő mozgás, vagy a foga, vagy a szeparáció, vagy a mittudoménmicsoda...szval az első kb. 1-1,5 év ennek a jegyében telik.
Ha esetleg nappal nyugodtabban alszik, próbálj te is aludni.
A kisfiam éjjel nagyon rosszul aludt úgy cirka 16 hónapos koráig, óránként szopizott, ébredt. Viszont nappal úgy aludt, mint akit kiütöttek, ha mellette feküdtem. Így rászoktam arra, hogy Vele aludtam, hamarabb elaludtam, mint Ő, mert az éjjeleim katasztrofálisak voltak. De így, hogy nappal pótoltam az alvás egy részét, nem voltam annyira zombi.
A kislányom éjjel jobb alvó, de a mozgásfejlődés Őt is megzavarta. Minden mozgás elsajátítása előtt már nyűgös volt, nehezen aludt el, éjjel folyton vándorolt az ágyában. Aztán mindig lecsillapodott a következő nagy fejlődési ugrásig. Akkor volt megint pár nehéz hetünk.
Most már 5 éves a fiam, 3 éves a lányom, egy álom az alvásuk. Nyugodtan, mélyen, sokszor szinte mozdulatlanul végigalusszák az éjszakát.
Szval van fény az alagút végén, ne aggódj! Addig pedig kitartás, minden anyuka jár hasonló cipőben az első 1-2 évben.
4 hós kora óta ez a ,,műsor" van porondon nálunk is.1/9 -9 körül lefektetem utána fél óránként sír.
Már mindent kipróbáltam.Nincs e melege,nem e fázik,nem éhes e, nem e szomjas..stb..stb...
Ha szerencsénk van akkor 2-3 óra magasságában abbahagyja és reggel 6 fele kelünk.Ha nincs szerencsénk, akkor reggelig fél óránként óránként kell megfordítani,visszafektetni,megnyugtatni.Én voltam dokinál is vele mert több mint két hónapja ez van(és állítólag ez az időszak csak 2-3 hétig tart, legalábbis ezt olvastam), de szerinte ez mozgásfejlődési ,,izgágaság" nem alvászavar.
Kitartás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!