Hogy, hol altatjátok a piciket nappal?

Hát igen, a könyvben sok minden van és sok minden nem sajnos.

Az első hónap mindenkinél kaotikus, akkor még nem igazán lehet napirendet alakítani, ez természetes. A baba ugyanúgy sír még, a hasfájás is erre az időszakra esik. Ezt szerintem egyszerűen túl kell élni.

A hasfájásra nincs más, mint a végtelen türelem. Semmi nem használ, a gyerek üvölt, megnyugtathatatlan. Kiborító, de ki kell húzni addig amíg egyszer csak abbahagyja. Nem, nem gonoszságból hanem azért, mert az ember nem tud mit tenni. Hiába akarja az ember nem hagyni sírni, az esetek többségében garantáltan azt fog a gyerek, a fejed tetejére állsz akkor is, tehát ennyi erővel hagyhatná is az ember. A szoptatás erre azért nem jó, mert még több levegőt nyel a baba, ráeszi az emésztetlen tejet a félig emésztettre, és ráadásul ha nem éhes, csak a laktózos előtejet fogja inni. Ettől rosszabb lesz.

Arra nem (sem) tudok okosat mondani, hogy a mimóza gyereket hogy lehet könnyen visszaaltatni. Nekünk kiborulásra az jött be az elején, hogy az ölembe vettem, a fejére terítettem egy textil pelust, hogy ne lásson, elkezdtem a fülébe lassan ritmikusan sssss-el lélegezni, és összeszorítottam, mint az anyaméhben. Nem látott, nem hallott semmit, ettől aztán megnyugodott. Utána már könnyebb volt vele bármit is csinálni. Mimózánál is szerintem beválhat ez, mert az ember "kilövi" az értékszerveit ezzel.

Szóval ha az ember túl van a hasfájáson (ha 3 hónapos korra sem múlik, érdemes utána járni mi okozza) és a gyerek már 2-3 hónapos, és többféleképpen is képes sírni, no meg biztosan képes evés nélkül kibírni 2 órát, akkor már lehet valami rendszert bevezetni. Én ennyi tudok hozzátenni a könyvhöz.

Nem tudom ezzel segítettem-e.

Köszönöm az őszintésegedet!

Igazából szerintem minden első babás anyuka nehezen viseli az első időket. Ki így ki úgy, ki emiatt, ki amiatt. Ha nem az alvás a gond akkor tuti más. A szülés, a szoptatás vagy akármi. :-(

Pl. szintén problémamentes terhességem volt, a szülés meg kifejezetten jó, és az enyém jó alvó az elejétől fogva. Na de a szoptatás egy rémálom volt. Két hét volt mire elindult a tej, aztán két hónapig szoptattam, sosem volt elég tejem, mert mire lett volna mindig begyulladt a mellem, ágynak dőltem, lázasan, alig tudtam ellátni a gyereket, pont nem volt erőm még vigasztalni sem ha sírt. A gyerek amúgy aztán nem is akart szopni, szoptatási tanácsadó: "szoptassak, szoptassak" kösz. Utáltam az egészet, azt is hogy izzadtam tőle, és folyton büdös voltam, meg folyt össze vissza a tej, hol a papucsomra, hogy a hasamra és ne felejtsek az amúgy gyulladt mellemre melltartót tenni, hogy betehessem a melltartóbetétet. 2 hónapig bírtam idegekkel. A végén annyira bedurrant, hogy konkrétan majdnem megőrültem úgy fájt, zokogtam és csak az mentett meg, hogy a férjem kiszívta. Na hát ettől sem voltam boldog. Tudod kinek van kedve megszoptatni a saját férjét, de nem volt más, mert semmilyen mellszívó (3 féle), vagy a kézifejés sem segített(többen is próbálták).

Aztán persze tápszeres lett a gyerek, megörültem, vége a szenvedéseimnek, minden tuti, napirend csuhéj. Hát nem benyeltünk mindannyian egy hányós fosós cuccot? 4 hónapossal kórház, infúzió, hiszen még kicsi, itatni nehéz. De jó. Na akkor egy percet sem aludtam, mert sok beteg gyerek egyenlő non stop visítás.

Magamat hibáztattam, hogy nem szoptattam tűzön vízen át, mert akkor biztos nem kapta volna el. Vagy de, de ez már nem fog kiderülni. Aztán persze hogy miért nem adattam be időben a rota oltást. Kiderült nem is rota volt. Akkor most jó ez vagy nem? Oltással is ugyanott lettem volna, de nem akarok még egyszer odakerülni. De gyerek már elmúlt 4. hónapos, nem lesz idő a második adagra.

Aztán éppen hazaértünk a kórházból, takonykór. fa..a!!!

Szóval meg még volt egy pár orvos és szakrendelés ahol megfordultunk, egyéb okokból is, de ezzel nem akarlak fárasztani.

A lényeg hogy az ember így is úgyis idegbeteg. Annak ellenére, hogy az én gyerekem jó alvó, nem sír sokat, és gyakorlatilag bárhová el tudok vele menni, így is tök idegroncs vagyok, mert folyton hülyére aggódóm magam.

Ez egy ilyen időszak. Mindig van valami. Ezért nekem is eszembe jutott már, hogy jó lenne, ha már középiskolás lenne, vagy legalább el tudná mondani, ha fáj valamije, vagy éppen mi baja van.

De mielőtt bárki megtámadna, hogy azért vagyok az igény szerinti szoptatás ellen, mert nekem nem ment, azért leírom, hogy amíg ment, addig sem tettem másfél, kétóránként gyakrabban mellre a gyereket. Az elején tettem sűrűben, hogy beinduljon a tej, ami persze nem történt meg ennek ellenére sem.

A korábbi véleményeimet nem az én kudarcom fényében írtam!