Lehet baja az 5 hónapos kisfiamnak, ha este úgy alszik el, hogy egy takaróból pólyát készítünk neki, de miután elalszik levesszük róla?
Figyelt kérdés
Egyszerűen már semmi sem használt, és egy hete végső elkeseredésemben kipróbáltam, hogy takaróból pólyát hajtogattam neki. És egyik pillanatról a másikra abbahagyta a sírást, és 5 perc alatt magától elaludt. Előtte minden este órákon át tartott az altatás, ringattuk, énekeltünk, simogattuk, cumit adtunk, mindent próbáltunk, de nem ment. Egy hete, mióta becsavarjuk ebbe a pólyaféleségbe, pikk-pakk elalszik. De félteném ebben altatni, így kicsomagolom. Korábban nem szerette a pólyát, nagyon sírt benne, így nem is erőltettük. Lehet baja, hogy ilyen idősen így alszik el? Tudom, hogy a bölcsőhalál kockázatát növelné, ha ebben aludna, ezért csomagoljuk ki belőle.2014. febr. 21. 14:10
1/3 anonim válasza:
miért növelné a bölcsőhalált?:) nyugodtan altasd így szerintem, ha nem zavarja, vedd le, de szerintem az se baj, ha rajtahagyod.
2/3 anonim válasza:
Dehogy baj. Ha ő ettől megnyugszik, akkor ez a lényeg. Csomagold ki miután elalszik, és akkor már ő is, és te is nyugodtan aludhatsz. :)
3/3 anonim válasza:
Ez a bugyolalas. :) A kovetkezonel en is veszek bugyolat, mar elhataroztam. (Tok jo, keress ra a google-ban!) En is nem reg akadtam erre a dologra. En most a 4honaposomat mar nem kezdtem el betekerni, de gyakran ha ejjel felnyoszorog, csak lefogom a ket kis kezet a torzsehez es mar alszik is tovabb. Aztan persze elengedem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!