Miért ne alhatna az újszülött a gyerekszobában?
Figyelt kérdés
A kérdés azon okból merült fel, hogy nemsokára új kistestvér érkezik a családba. Mivel a szülői hálószobánk igen pici (gyakorlatilag az ágyunk mellett annyi hely marad, hogy éppen ki lehet nyitni a szekrényajtót), így arra jutottunk a férjemmel, hogy a pici ágyát eleve a gyerekszobába tesszük. Mivel nem ő lesz az első gyermekünk, így gondoltuk rendelkezünk annyi rálátással, hogy megoldjuk az éjszakai etetést illetve az altatást. Erre anyósom azon nyomban rávágta, hogy "nem vagytok normálisak!", mert mivel, micsoda hülye ötlet az újszülöttet egy szobába tenni a testvéreivel. Nem mondom, hogy ez az ideális állapot, de azért, hogy nem normális, azt azért túlzásnak érzem.2013. aug. 9. 17:36
11/13 anonim válasza:
Szia!
Nálunk ugyanez volt a helyzet, hálószoba annyira kicsi, hogy még a szekrény is tolóajtós. Megkérdeztem elötte a védőnőt, azt mondta a kisgyerekek még annyira mélyen alszanak, hogy nem szoktak felébredni a pici sírására, nyugodtan tegyük oda. Ugyan nekem a nagylány már 6 éves volt, de SOHA nem ébredt fel a picire, ő most lesz 1 éves. Nyugodtan tegyétek őket egybe!! Sőt még azt is mondta a védőnő. hogy ő azért is szokta javasolni a közös szobát, mert az nem indítja el a testvérféltékenységet. És tényleg logikus, megérkezik a kicsi a családba, aki rögtön anyáékkal alhat még ő nem, máris utálja a tesót. Szóval ne aggódj, jó lesz ott teljesen!
12/13 A kérdező kommentje:
Köszi, köszi, köszi mindenkinek, és Isten bizony nem csak azoknak akik helyeseltek, őszintén mondom, hálás vagyok minden tapasztalatért. Babeli, szerintem mindkettőnk anyósa itt járt :-) , bár meglehet, hogy sokunké :D.
2013. aug. 10. 11:08
13/13 anonim válasza:
nálunk 2 hetes kora óta külön, a saját szonájában alszik a csajszi....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!