Miért van ébren 2-3 órát éjjel?
Sziasztok! 7 hónapos babám mindig is rossz alvó volt, 2-10x ébred éjjelenként. Eddig kicsi simire, ringatásra, vagy cicizésre vissza aludt. Most elmúlt napokban megébred és 2-3 órát viháncol vagy sír. Lehetetlen visszaaltatni. Olyanra, hogy magától visszaaludna nem volt példa. Ringatni kell. Jön a holtpont mikor álmos lesz, akkor jön a vigasztalhatatlan ordítás. Kézben sokszor elalszik(tehát álmos gondolom), de ahogy a kiságyat érinti a teste, felpattan és kezdődik előlről. Nem vagyok a híve, de próbáltam vele aludni, ugyanúgy ébred, ugrál rajtam.
És ez mellett ugyanúgy kel többször.
Nagyon gyors a mozgásfejlődése(mászik, ül, felhúzza magát állásba), de az elmúlt időszakban nem tanult semmi újat. Fogát sem látom, hogy jönne. Nappali alvása is ugyanaz.
Már teljesen kivagyok! Eddig is a túlélésről szólt minden nap, de most már hulla vagyok. Fizikailag rosszul vagyok. Nem bírom megszokni az alvás hiányt. Nappal pedig hiába próbálok, bármilyen fáradt vagyok, nem megy az alvás.
Mellette minden ismerős gyereke álom baba. Kapok jó tanácsokat, akiknek az első perctől átaludja az éjjelt.
"Timikének csak odaadom a cumit és reggelig meg se moccan" a babám sose semmilyet nem fogadott el.
"Józsika megissza a tápszert és alszik is. Adj neki azt." adtam. Ugyanúgy kelt, tápszert meg utána sose fogadta el csak rám köpte.
" Annácska csak fogja a párnáját, gagyog majd reggelig húzza a lóbőrt." tök jó. Az enyém ordít ha álmos.
Nektek mi vált be erre? Gondolom az idő, mint a hasfájásnál is. De én ezt 2-3 évig nem fogom bírni, kipurcanok. Apukáról direkt nem írok, segít valamennyit, de a folyamatos alváshiányból jön a feszültség, veszekedés. Valószínűleg hamarosan magamra maradok.
Köszönöm a válaszokat, tudom, hosszú és kusza lett, de már nincs agyam.
Nagyon sajnálom!
Nekem ugyanez volt az első lányom.:(
Teljesen átérzem.
18 hónapos volt mire kezdett javulni. 24 hónapos mire tényleg jobb lett. És 2,5 évesen mikor kijöttek a fogai, akkor lett jó alvó.
Nekem egyedül az segített, hogy nappal lefeküdtem vele. Max 30-60 perceket aludt, de ha azokat sem pihentem vele, akkor ideges és szédülős voltam.
Nagyon sok kitartást kívánok!
Az enyém is valahogy 7-9 hónapos kora körül kezdte, már nem is emlékszem. Most 15 hónapos, és még mindig minden éjjel ez megy. 1,5-3 óra, amíg ficánkol, jobbra balra forog, szopizik, kiköpi, szopizik, kiköpi, rámfekszik, lemászik, stb. Próbál aludni, de csak félálomban vergődik, amitől én nem tudok aludni. Külön szobában alszik, csak szoptatni megyek át. Ezt a 2 órát ott töltöm fele, fekszem vele félálomban, ott a cicim, ha kell, és várom, hogy végre elaludjon rendesen. Az enyém napközben 1,5 órát alszik, éjszaka 9-et, úgyhogy nem hiszem, hogy túl sokat alszik, de a tiednél akár az is lehet, hogy épp készül elhagyni egy nappali alvást, és ha túl sokat alszik napközben, akkor éjszaka nem olyan álmos. Vagy lehet, hogy napközben túl sok inger éri, melege van, fázik, mozgásfejlődik, fogzik. Ha ezek közül az alapok közül semelyik, akkor hátha csak idővel elmúlik, ha pedig az sem, akkor üdv a klubban, megszívtad. :D Mivel egy ponton túl belehalsz a fáradtságba, vagy napközben pótlod az alvást, vagy éjszaka olyan fáradt leszel, hogy minimális agyi aktivitással, gyakorlatilag kómában van ébren a gyerek mellett, ami kevésbé fáraszt ki, mint 2 óra tényleges ébrenlét, és nappal nem pusztulsz el a fáradtságtól. Ez az utóbbi az én technikám. Nekem is anyósom folyton megosztja, hogy hogy kéne alvástréningelni a gyereket, mert ez így nem állapot, meg jól meg kell tömni vacsorára zsíros kajával, meg biztos azért ilyen, mert én elcsesztem a nevelését. Egy nap majd pofám verem, addig meg megpróbálok valahogy túlélni. Örökre csak nem marad így.
A nagyobb lányom is szörnyű alvó volt, most 3 évesen végre végigalussza az éjszakát (2,5 évesen kezdte). El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet egy jó alvó babával. Biztos sokkal jobban lehet élvezni az anyaságot. Ez van, cserébe mindkét gyerkőc halál jófej kis dumagépek, nagyon kreatívak, tele vannak élettel és személyiséggel. Ha van összefüggés eközött és a rossz alvás között, akkor legyen így, megéri. Egyszer aludni fognak, nem cserélném el őket semmire.
Köszönöm a válaszokat! Sajnos nekünk nincs el sokáig a kiságyban, mert kezdi az üvöltést. Kézben el kacag, dumál vagy szunnyad. De ahogy letenném... Tegnap már kiabáltam szegénnyel, hogy miért ilyen, miért nem alszik. Meg is "fenyegettem" , hogy örökbe adom. (nyilván nem gondoltam komolyan). Tényleg nem tudom, hogy fogom bírni. Egyre rosszabb anyának tartom magam.
Annyi még, hogy akinek szopóroller volt a babakor, a dackorszaknál könnyebb vagy még nehezebb dolga volt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!