Csak úgy alszik a babám, ha folyamatosan ringatom. Mit csináljak?
Beteg a kisfiam, és csak úgy alszik, ha folyamatosan ringatom a kis pihenőszékében. Amint abbahagyom, 1 perc múlva sír. Egész nap csak úgy tudtam elmenni pisilni, hogy hagytam sírni. Tegnap éjjel egész éjszaka ringattam, de nem bírok ki 2 napot alvás nélkül. Főleg, hogy én is beteg vagyok. Van elektromos pihenőszék is, de abba amint beteszem, ordít, pedig korábban jókat aludt benne. Próbáltam alvás közben áttenni a nem elektromosból az elektromosba, de keservesen sírni kezdett, alig tudtam megvígasztalni. Valakinek van bármi ötlete? Nagyon a határomon vagyok. Próbáltam fehérzajt, mellkason altatni, karban altatni, de az nem jó, csak a pihenőszék. Ezt két napja kezdte, amióta beteg, eddig nagyon nyugis baba volt. Flamborint kapott 1 órája, de így is csak addig alszik, amíg ringatom.
Köszönöm a válaszokat!
3 persze, kibír alvás nélkül pár napot... ne viccelj már .nem megmondoembereket akart ott,hanem tanácsot.Megneznem,hogy te ki-e bírnal egy hetet mondjuk alvás nélkül mert folyamatosan ringatni kell a gyereket .
És ne írd,hogy volt olyan,hogy egyáltalán nem aludtál egy hétig,mert nem hiszem el...
Apuka esetleg átvenni kicsit? Gondolom a közelségre van szüksége.:( Ha jobban lesz lecseng ez szerintem. Mennyi idős?
3# Nem is túl jó dolog,nekem már az első hetekbe mondta a gyerekorvos,hogy ha lehet ne ringatva altassam,mert lesz 10 kg-s is. Igaza volt,barátnőm pici kortól úgy altatta,most 10+ kg és még mindig csak úgy alszik el. Leszakad a háta,minden nap panaszkodik.
Ha magad mellé veszed? Nekem ez vált be.
A pihenőszékben nem biztonságos aludni, az nem arra van kitalálva.
Lázas, azért adtam Flamborint. Lehet, hogy megkérem a férjem, hogy legalább egy kicsit váltson le. Csak próbáltam olyan megoldást keresni, ami mellett ő is alhat.
#3 Köszönöm az empatikus választ. Nyilván kibírom. Nem is azt írtam, hogy ha két órán belül nem oldjátok meg a problémám, akkor kidobom a gyereket az udvarra. De hadd ne kelljen már szinte örülnöm neki, hogy betegen egész nap rintgatva kell mindent csinálnom egy másik beteg totyogós mellett, mert más ennél többet is kibírt már.
#5 Én is próbáltam ilyet, csak ő a pocakját szereti, de max 10 percre nyugodott meg, de inkább átlag kettőre, ami semmi.
#7 És ti mit csináltatok? Hogy aludtál bármit? Nálunk szerintem csak a betegség miatt kezdődött ez, eddig ahova letettem, ott aludt, mint a bunda. Még fúrni is lehetett mellette, meg se rezzent. De a lányom már 8 napja beteg, és azóta órákat vagyok fent vele, plusz 2 óránként fél órát szoptattam a kicsit, úgyhogy eleve nagyon fáradt voltam mielőtt a fiam és én betegek lettünk. 2 hónapos amúgy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!